1958. május 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

137

épitsük le. Az állam 1955-ben valami 800 db. lovat kivont a főváros­ból, - a maszek pedig úgy él itt, ahogyan akar. Nyúljanak Gyulai elvtársék ahhoz az eszközhöz, hogy íelmérik a területet, felbecsülik a saját kapacitásukat, számításba vés*iái/ hogy a gépkocsi-parkjuk I hogyan fog növekedni és vegyenek el egy pár engedélyt a maszektól. Megállapítottuk, hogy xnuoaxmximiáimxniynmiiixmKibJtmx a hajtők és anyag­mozgatók, okik a maszeknál vannak, osztályidegen deklasszált szemé­lyek. Az sem érdekel, ha az engedélyek 30 százalékát megvonják. Ezek a deklasszált személyek bejárnak az állami vállalatokhoz és ott korrumpálnak. Én tehát úgy látom a dolgot, hogy inkább azt kellene megnézni, hogy az iparengedélyek számát hogyan lehetne egészséges módon korlátozni, - nem pedig irodát felállítani. A helyzet az, hogy a szállításokat úgyis iroda nélkül végzik. Bartos s Még egy kiegészítő kérdésem van. Azt vettem ki Gyulai elvtárs szavaiból, hogy ha a BSLSPED-nek adnánk oda ezt a feladatot, - ahogyan vidéken is csinálják - akkor az a veszély áll fenn, hogy a FuSZEPU nem kapna elég munkát. Gyulai: .Igen. Bartos : Egyszóval: erről van 3zó? Gyulai : Erről is van szól Bartos : Budapesten is van a K.P.M-nek lófogatu szállítási szerve? j \ | \ '■tíjjű* I- 40 - ] fe ■ fa I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom