1958. április 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

70

dnságosoági és elrendezési javaslatai .alapján, A terveket vá­rosrendezési és épitészeti vonatkozásban a VIII, osztály el. fogadtao A bizottság javaslata alapján a knzánház a hosszú vezetékcsa­tornák elkerülése céljából n telep nyugati óldalára került, n műhelycsarnok kedvezőbb megjelenése érdekében Shod tető helyett felülvilágítóval ellátott 1; postető készül. A létesítmény mére­teit és költségeit a Tervosztály és n Közlekedési Igazgatóság részletesen felülvizsgálta és ennek alapján a tervező iroda e költségeket részletesen átdolgoztad A mellékletben már az át­dolgozott költségeket tüntettük fel. A telepe’- két ütemben javasoljuk megvalósítani, úgy azonban, hogy n térülőt szanálása, a felvonulás és a terület előkészí­tése az első megvalósítási ütemet megelőzően megtörténjék.-. Az elSő ütemben készül el a aznbadtéri tároló és o szervizcsaav nők, mig a második ütemben a telep teljes kiépítéséhez szüksé­ges iroda, üzemépület és műhelycsarnok. A fentieknek megfelelően a tervezési feladatot a mellékletben feltüntetett ütemezés szerint jóváhagyásra javasoljuk és kék­jük, hogy az erre vonatkozó határozati javaslatot szíveskedj éli elfogadni. * Határozati j ava3lat. A VB, a Salgó tar jáni-uti trollibusztároló tervezési feladatát jóváhagyja és utasítja a Közlekedési Igazgatóságot, hogy n jó­váhagyott tervezési felodet alapján a kiviteli tervek elkészí­téséről, valamint a létesítmenynek az éves beruházás i tervek­be való beállításáról gondoskodjék. A mcgbalósitás úgy ütemezen­dő, hogy a tárolóholy első i Lépitésáben legkésőbb 196o,évben üzemeltethető legyen* Határidő : Folyamatos Felelős; a Közlekedési Igazgatóság Budapest, 1958® április hó 11® vczető3e Láttam és egyetértek : Szili Géza s«k# Garamszegi János s5ko VB»*lnölch, —-A osztályvezető » »**- I •- 2 « tó 1° ~ X nr ______

Next

/
Oldalképek
Tartalom