1958. március 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

6

I fe - 4 - í működtetésének egyik legfontosabb gyakorlati feltétele a csapatotthon, sajnos, itt a nagy teremhiány miatt rosszul állunk: vannak kerületek, ahol csak alig egy-két csapatnak van külön otthona. Az uttörőmunka segí­tésére mind n csapat mellett megal ikultak a szervező-testületek, ezek a csapat működésének politikai, pedagógiai és anyagi támogatói, kibővit i- sük a szülőkből kedvező módon most történik, ás máris kb. 1600 pedagógus és más foglalkozású szülő dolgozik bennük. Az Újjáalakult kerületi el­nökségek fogják össze a szervező-testületeket: a kerületi pártbizottságok és végrehajtóbizottságok hathatós politikai és anyagi segítséget bizto­sítanak az úttörő munkához, amely most már túljutva szervezési nehézsége­ken, fontos tényezővé válik az általános iskolai tanulóifjúság közti politikai nevelő munkában. b./ A középiskolák KISz-szervez*tei az iskolákhoz kötve gyakorlati­lag ez iskolai évben kezdték meg működésűket. A félévkor a KISz-tagok a középiskolai tanulóifjúság 9 %-át adták, és ma már valamennyi közép­iskolában működik kinebb-nagyobb erejű KISz-szervezet* A KlSz-munka nehezen indult el, ennek oka - a budapesti KISz és az oktatási osztály ♦ együttes vizsgálatai alapján, főképp az iskolai Kisz-sz^rvezctekben volt befelé fordulás, elzárkózás az iskolai tömegtől, nem vonzó, nem példáidé magatartás, illetőleg tanulmányi előmenetel, az iskolai közösség meg­kerülése. Az igazgatók a KISz-szervezetekkel foglalkoznak, a nevelőtes­tületek egésze azonban nera látja még a mindenkire kötelező politikai feladatot a KISz támogatásában és ráhagyja az igazgatóra, vagy a vezető tanárra: e iskolai KISz-titkárok nagy része tapasztalatlan a mozgal­mi munkában, főképp a rendezvényekkel foglalkozik. A kerületi KISz- bizottsagok és a most megalakult budapesti KISz középiskolai tanácsa hath.tós segítségére v m szükség a siker sebb és sokrétűbb középisko­lai munkában. Ehhez az alap biztositva van, egyre több a jéldolgozó KISz középiskolai szervezet, amely a politikai és a nevelő, tehát a tartalmi munkában is támasza a nevelőtestületnek. Általánosa csak a jövő iskolai évre várható a középiskolai életerős KISz-szervezXek kialakulása, amikorra h mozgalmi munkában már kellő tapasztal otuk lesz a tanulóifjúságnak és a pedagógusoknak egyaránt* ; Határozati javas latok: 1./ A Végreha jtóbizottság a jelentést elfogadja és utasítja az oktatási osztályt, hogy a feltárt hiányok, megszűntetésének részletes t rvét készítse *1 és dolgozza be munkatervébe* Határidő: 1950. ápriÜ3 1. Felelős; Dr. Gyalmos János osztályvezető ré • *J0 t « » •»« . 0 P .fi

Next

/
Oldalképek
Tartalom