1957. december 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
74
I Az I. fokú. határozat olyan munkák elvégzésére kötelezi a tulajdonost, amelyet az épület mai állapota mellett elvégezni nem lehet. A.’II, fokú határozat ugyan rend•„lkazési részében ezt jóváhagyja, de az indokolásában csak a közvetlen éle veszély elhárítását irja ölő, A határozat o része „a Fővárosi Tanács Vb. VIII.-osztálya szakértőjének véleménye alapján állapítja meg ezeket az elvégezhető munkálatokat. A rendelkező rész 03 az indokolás közötti ellentmondás arra mutat, hogy nem a szándékolt rendelkezés jutott kifejezésre, azt tévesen adták ki. Javas lat: A Végrehajtóbizottság Gallwitz Károlyné ingatlantulajdonos panaozá- nak^rászben helytad ás ez ügyben hozott I. fokú, valamint II. fokú határozat rendelkezési részét hatályon kivül helyezi. Kötelezi azonban Gallwitz Károlyné ingatlantulajdonost 500.- Ft pénzbírság terhe mellett, hogy a XI., Rákó-u. 38. sz. alatti épületen szükséges életveszély-elhárítási munkálatokat 8 napon belül végeztesse el. Egyben utasítja a hl. kerületi Tanács Végrehajtóbizottságát, hogy a XI., Rákó-u. 38. sz. alatt lévő épületben.lakó személyek sürgős kihelyezéséről gondo3kodjón, valamint, hogy a kihelyezés után a ház lebontására vonatkozó engedélyt az ingatlantulajdonosnak adja ki. Hat á r c z a t : A Végrehajtóbizottság Gallv/itz Károlyné építésrendészeti ügyében előterjesztett javaslatot elfogadja. özv. dr. Bollcmann Xálmdnné panasza kórházi ápolási dij kivetése ügy élíerT. A XIV. kerületi Tanács Vb egészségügyi-osztálya 831/1291/1957. sz. határozatával dr. Bollcmann Kálmán betegápolásával kapcsolatban megállapított 4.150.- Ft kórházi ápolási költségből nevezett kérőimére 3,150.- Ft-ot elengedett és a fennmaradó 1.000 Ft megtérítését rendelte el 10 havi, 100.- Ft-os részletekben. Dr. Boll#raann Kálmán fellebbezését a Fővárooi Tanács Vb egészségügyi-osztályénak szociálpolitikai csoportja 201.511/1957. oz, határozatával II. fokon elutasította, mivel az I, fokú hatóság által megállapított összeg az ápolási díjnak csak minimális része, s úgy látta, hogy azt 960.- Ft rokkantsági járulékából a megállapított részletekben képes megfizetni. Dr. Bollcmann Kálmánná az Egészségügyi Minisztériumhoz küldött beadványában leértő, hogy férje kórházi ápolási dijából hátramaradt 450.- Ft-ot a Minisztérium törölje, ugyanis férje időközben meghalt. A temetési költségüket 966.- Ft-os havi fizetéséből kellett fedeznie, valamint saját és 15 éves fiának létfönntartását is ebből kell bárra tásítania. A kórházi betegellátás költségeiről szóló 8300-4/1954.Eü.II,sz, utasítás 10. §. /4/ pontját figyelőmbcvéve - mely szerint az illetékes „ tanács végrehajtóbizottságának szociálpolitikai csoportja„az ápolási költségeket, vagy egy részét elengedheti, ha annak behajtása nem volna méltányos, - a következőket javasolom: 6 rá \ nr -