1957. november 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

182

■ ' m: ■ v ■ “Wa a I- 44 ­M i k <5 : A Tanács állal kiküldött jogi bizottság ezt az előterjesztést megvitatta velünk is, ülésében is. a megvita­tás eredményeképpen jónéhány kisebb észrevételeket tett. Egyes ese­tekben azonban ezek a fogalmazási észrevételek, érdemi, tartalmi hátteret is jelentenek. Az első észrevétel az 1. oldal 1. bekezdésére vo­natkozik. E szerint "a Végrehajtébizottság elnökének" szavak után vesszőt tennénk ét azzal folytatnánk, hogy " elnökhelyetteseinek és titkárának. " v Az 1. pontba azt a két szót kellene beszúrni tehát, hogy "elnökhelyetteseinek ás titkárának" tevékenységével^ stb. A második észrevétel a 2. porit első mondatának má­sodik sorára vonatkozik. A "nem áll kettős alárendeltség alatt" sza­vak .után be kellene írni, hogy "hatósági feladatokat nem végez" és folytatódnék azzal, bog; működését, stb. A következő észrevétel: A 4. pont -lse mondatában• az van, hogy "A Végrehajtébizottság elnöke, illetőleg titkára ...." Az "illetőleg" szót a bizottság velünk egyetértésben törölni java­solja és helyette a "részben" azé beírását javasolja, a "titkára" szó után pedig a"titkáréág" szavakat. Ez a mondat tehát igy hángza­nék: "a Végrehajtóbizottság elnöke, részben titkára a titkárságot­Irányító és ellenőrző tevékenységi körében ..." az 5. pont első sorába csak egy ragot kellene be- irni; "a Végreha jtóbizottság." helyett "a Végreha jtóbizott s ágnak". ; A 2. oldalon "A titkárság szervezete" címszó alatt a C. pont felsorolást tartalmaz, f./ pontig. Az a./ pontban a vezetők hivatalaival kezdjük a felsorolást. A bizottságnak az n javaslata, . hogy mivel itt nem bogukról a vezetőkről van szó, hanem az egész apparátusról, a felsorolást ne ezzel az egységgel kezdjük, hanem a m legjelentősebb szervezési osztállyal és az e./ pont után soroljuk a ,...mrnm • *****««■• | ' ff S; ■ ’ . __ _

Next

/
Oldalképek
Tartalom