1957. november 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
182
| , m mmm I- 2 7 á ~ VI., Beruházás Az Országos Tervhivataltól kapott tájékoztatás szerint 1958- ban a Fővárosi Ianáo3 rendelkezésére 717.6 millió forint beruházási keret £11, amelyből 517.5 millió forint épitósi jellegű. Az 0,T, a tájékoztató keretekkel együtt egy számítási anyagot is átadott, amelyben közölte velünk, hogy elgondolása szerint milyen összeget kiván a tanácsi gazdaöág egyes ágazatainak fejlesztésére forditani. A 3zdmitási anyagban foglaltak betartása a V.Be. részére kötelező, a beruházási keret felosztása teljesen a V.B. elhatározásától függ, A beruházási keret felosztására a V.B. már ogy előzetos határozatot hozott, amikor az 19p8- évi tervezés irányelveit megtárgyalta, ezt vettük figyelembe az egyes ágazatok fejlesztésének konkrét beruházási célkitűzéseinek meghatározásánál is. Az 1958; évi tervkészítés irányelveit megtárgyalta a V.B, által megbizott Tervolőkészitő Bizottság is, amely egyetértett azzal, hogy a beruházások tervezésénél, a beruházási keretek felosztásánál a következő sorrendiséget vegyük figyelembe : 1«/ az ellenforradalom okozta károk helyreállítását, a tanácsi gazdaság minden ág azatában, © 2,/ a lakásépítés minél nagyobb ütemű folytatását, a lakóházak javítását, 3»/ a közlekedés fejlesztését, 4*/ az általános iskolai tantermek számának növelését. 5,/ a közmű szolgáltatás fejlesztését, elsősorban a viz és gáztermelő kapaoitás növelését, 6,/ az egészségügyi szolgáltatások megjavítását, 7,/ egyéb tanácsi ágazatok fejlesztését. M. j fi