1957. augusztus 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

64

i , - 28 ­illetve italtól befolyásolt, állapotban elkövetett bűncselekmények okait. Ez nem kimondottan bűnüldözési kérdés. Itt elsősorban a ter­melés és a forgalomba, hozatal körül elkövetett hibák jelentkeznek a .bűnüldözés vonalán. Ha megnézzük, hogy 1950-53 óta az égetett sze­szesitalok termelése milyen mértékben növekedett, - tavaly néztem meg: 1953-hoz viszonyítva kb 263 százalékkal - és azt,, hogy a keres­kedelemben, h forgalombahozat,alban az eladó személyzet érdekelve van a t.ervt élj esi tés, a prémium vonalán, vagyis abban, hogy minél több italt adjanak el, akkor nem lehet csodálkozni -zon, hogy az ital hatása alatt elkövetett bűncselekmények száma borz.asjfó mérték­ben szaporodik. Amellett ez kihatással vari a főváros területén a köz üt i balesetekre is, mert hiszen a ven jéglátóipari üzemek - ahol nagymértékben fogy az égetett, szeszesital, a legforgalmasabb helye­ken vannak, és ezekből kitántorog az itaios ember, - és kész a bale­set. Véleményem szerint tehát, a főváros területén jelentkező ilyen problémákat fel kellene vetni az illetékes part szervekre 1 és megfe­lelő javaslatokat is kellene tenni a kérdés megoldására* Ugyanez vonatkozik a prostitúció kérdésére is. A mos­tani büntető jogszabály nem eléggé hatékony, mert elég alacsony a bün­tetési maximum, il büntetés kitöltése alatt mos4, nem tudjuk kellő- k.éuen foglalkoztatni az illetőket, igy nem tudnak kereset­ház jutni, tehát a rövid tartamú büntetés leföltése után pénz néLkül és minden nélkül kerülnek ki. Ugyanott kezdik teli t, ahol a büntető­éi jurán előtt abba hagyt k. Nem s eg it. ezen a Budapestről való kitil­tás sem, mert a kitiltást tömegesen megszegik Y különböző kerti -éti utakon visszaszivárognak. A prostitúció -veszélye .pedig abban is rej­lik, hogy a nemibet,e.aségek ugrásszerűén emelkednek, amikor a prosti­tuáltak visszaszöknek, vagy a prostitúció elszaporodik, A múltban £ ........ X «r p** * ■, ■ w‘**80g*

Next

/
Oldalképek
Tartalom