1957. augusztus 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

60

W I 1 4 - 25 ­vagy « •elyeken sok a bűnöző, pl. a TX. kerül »tben ilyen s dzsumbuj , a Mária-Valéria-telep környéke, által ében \ fővárosnál: azok a zsúfolt terül “tei , a melyeken feltehetőleg ? Aj ‘ nea rendes életmódot folytató személyek is vannak, cigány­telepek stb-.. Állandóan rszziázzuk az ilyen területeket,- továbbá igen sürün, szinte naponta razziázzuk a talponáll <5- kat, az italboltokat, a Fehér Ökört, vele szemben a Vasutr vendéglőt, a tattersaal icltett, továbbá m gbatározott • 25~3o e • helyet, mint amilyen a Budavár-kávéház, a Tfesterd, a Hangulat étterem. Vannak ilyen helyek, amelyeket a rendőrség .1 ól io- s®r ág amelyekről naponta szednek össze botrányt okozok-e t, x>: közveszélyes munkakerülőket, prostituáltakat. Az is hozzájárul a főváros piszkosságához, hogy az embere.; *1 dobál ják a barackmegóka t, ?. papírt, szemetelnek. Ez azonban szerinte:# kis százalék és nem is elöntő. Szerintiit elsősorban az állami vállalatok, a kereskedelmi hálózat és az építkezések okozzák Budapesten e Legnagyobb piszkot. Megl kell nézni, hogy milyen priaitiv módszerekkel szállítják nálunk a szemetet! Nea lehet elrendelni, ho y 'a TÜKER minden kocsin vitessen csuattdát. Egy *Bb«r lapátolja a pincébe a s’enot és hz egész környék azénpnros lesz, ahelyett, ho vy vinnének a koraival egy csúszdát ós azon engednék a pin­cébe a szenet. Meg az építőanyag, ae ; a göngyölegek! k Jászai Mari- téren naponta megfordul 2o teherautó. 2o hozza és 0§mm/o viszi az árut. El van öntve az utca szaldóval, papírral, szeméttel. Elnök: Hát ait csinál a rendőr?! • Soós: A rendőrnek intézkednie, feljelentenie kellene. Meg kell azonban nézni, ho y a feljelentések után hány szabálysértési ügyet intéztek el és uikor. ‘ ‘ 5o _________________________________________________ ______________________________________________________________ Y .. mr __ ..

Next

/
Oldalképek
Tartalom