1957. augusztus 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
57
f I ' i- 22 ilyeneket elengedte, vagy pedig hozzájárult ahhoz, hogy egy esetleges ujabb bűncselekmény elkövetéséég szabadon maradhassanak.' Az ügyészség ezeknek a számát \s össze fogja foglalni országosan. Az én véleményem szerint az országban né* lehet több szabadon, mint looo-15oo. Budapesten eléggé nehéz lesz a helyzetük, Szeptember végére ugyanis be kell fejezni az igazolványok. érvényesitését, amelynek nem más a célja, mint az, hogy pontosan tudni akarjuk^hogy hány embernek nincs megfelelő, személyi igazolványa. Magával a személyi igazolványok kicserélésével, illetőleg lebélyegzésével még mindig nea derül ki pontosan, hogy hánynak nincs igazolványa, tért aki nem jelentől i kezett.arról ne* tudunk, de viszont minden nap ki van téve annak, hogy hurokra kerül. Sokáig nea lehet a fővárosban *eg- bújni igazolvány nélkül és különösen nem lehet tömegesen. A nyilvános helyeken ugyanis fokozni fogjuk a razziákat. i Azt is *eg kell mondanom, hogy országosan jól áll a személyi igazolványok lebélyegzése. Budapesten rosszul áll és most foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy milyen tód- szerekre volna szükségünk ezzel kapcsolatban, Nagy nyilvánosságot nen akarunk neki adni, de a házmegbizottak és a házfelügyelők bevonásával, kerületenként kisebb értekezleteket fo( gunk tartani és aki személyi igazolványát ne* bélyegeztette ' 4- | le, az ki less téve bűnt tő eljárásnak. A szökött rabokról nincsenek pontos adataink, í Ezt a számot csak országosan lehetne vizsgálni. Itt tudniillik kiszabadultak és vidékre mentek, vagy viszont. A rendőrség egész személyi állományát állandóan oktatjuk. Elsősorban az újonnan felvetteket, vagy a most toborzottakat. Alapfokú tanfolyamaik vannak, és elsősorban a legalapvetőbb dolgokra tanitjuk reg őket, olyanokra, amikre SS » -óm* I* mr