1957. augusztus 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
54
az elkövetett bűncselekmények száma nem haladja túl a tavalyi év hasonló időszaki ban elkövetett büncseiekmények számút, de megvan minden lehetőségünk arra, hogy speciális rendőri munkamódszerekkel az újjászervezett, rendőrség ezt a szamot is csökkenteni fogja. Nyilvánvalóan nem várhatón a végrehajt óbizottságtól, hogy abban a né íny kérdésben, amiket mondottam, döntést, hozzon, ezért én fogok javaslatot tenni ezekben a kérdésekben. Javaslatot fogok tenni a fiatalkorúak kérdésében, a vendéglátóipar kérdésében, a közveszélyes munkakerülők k és a prostituáltak szám nak csökkentése érdekében. Mi a magunk hatáskörében megteszünk minden lehetőt, de kérem a végrehajtóbizottságot, határozza meg, hogy egyet ért-e az -italam javasoltakkal^ vág? támogat^ e ezeket a javaslatokat ol?'an formában, ahogyan mi gondoljuk a megoldást. Ezt hiszem, hogy az év végéig sikerül ilyen módon a még meglévő bűncselekményeket úgy leszorítani, hogy az elmúlt, évhez képest sokkal javulni fog az ar nv, és még/jobb lesz a közbiztonság, mint amilyen október 23.-a előtt volt. Elnök: Kinek var, kérdő,3o? Gsike szné: Soós elvtárs beszámolt arról, hegy az elmu it nyolc hónap alatt 2.350 szokott, rabot fogtak ex. Tudomusa van-e a főkapitány súgnak arról, hogy hány rabot szabadítottak ki? Erre az adatra azé~t volna szükség, hogy az cm jer l-ssa, hány szökött rab van még szabadon, - illetőleg vélelmezhető volna, hogy mennyi távozott, nyugatra. Elég magas j<lenxeg az őrizetbe vettek, a közbiztonsági őrizetbe vettek ú az előzetes letartóztatásban lévők szama. Hogyan viszonyúik ez a tavalyihoz és hogy un viszony ük a fe X3zabadulus előtti helyzethez képest? S o ó 3: A közbiztonsági őrizetesek? S* Y x il - 20 - í mr