1957. július 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

43

-r úti szárny, ami ránk esik, valamivel jobb állapotban vsn , de azt is legfeljebb leeső ősszel tudjuk igénybe venni. Nekünk azonban az a vélemé­nyünk, hogy a födémcserés elhelyezéseket nyáron kell alkalmazni, amikor a családoknak nem kell tüzelőről gondoskodniok. Ezt nagyon jól meg kell szervezni, hogy télen is mehessen ez a dolog. Közben az történt, hogy az építésügyi minisztérium - ar­ra való hivatkozással, hogy egyéb szállásait más helyiségek kiürítése miatt igénybe vették, az Üllői-uti laktanyának a hátsó szárnyát, ami ránk esett, szintén megkaparintotta. Tehát megint az a helyzet, hofi>y kissé megv rve kerültünk ki ebből az ütközetből és nem tudtuk megszerezni az épületet úgy, a lOgyan arra azük légünk lett volna . Tehát ez sem hoz megöl­ik dast, - de e ;y lépési lesz előre, mert azért körülbelül 100-120 JMofaMlak az átmeneti szállását lehetne biztosítani, ha ezt jól felhasználjuk, és évi Kétszeri forgót biztosítunk. Vannak olyan optimisták, sk ik háromszori forgást arcarnak átmeneti *» szállással biztosítani a födémcseréknél. Vé­leményem szerint ez sem fog többet jelenteni, mi.it évi 250 lakosnak a födémcserés javítását, ami méo egy kerületet is nehezen elé it ki, tekin­tettel a VII., a VIII. Ó3 a IX. k r letben lévő áll pótokra. Az úgynevezett panel-házak sem jelentenek 3ok segítséget. Tudomásom szerint négy-ötről van szó, mit enged ’lyeztünk Döbrenteiné elvtársnőéknek ilyen célra. Ugyanakkor az I. köriül etil próbálkozik olyan cserével, hogy kiüríti a saját helyiségét és máshbva megy, - a jelenleg felhasznált helyiségeit pedig erre a célra kívánja átadni. Ilyen próbál­kozások vannak, de intézményes megoldás nincs. Javult a helyzet abban a tekintetben, ho y több lehetősé­günk lesz az elkövetkező években ilyen kérdések megoldására, de gyökeres megoldást adni csak lakásépítéssel lehet. ki \ wr F ■ -

Next

/
Oldalképek
Tartalom