1957. június 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
216
4 ^ A 'harmadik dolog, amelyet megemlíteni kivánok/az Autótaxi dolga. A termelékenység ós a kihasználtság romlása itt is fokozódott azzal az egészségtelen versennyel, amely a fővárosban van. Hosszú, többévi harc után megkaptuk a KPM-től a turat«i részleget 126 kocsival. Ezzel tehát előbbre jutottunk volna. Most azonban létrejött a fővárosban e ;y tehertaxi vállalat és kinyink a bicska a zsebemben, hogy miért a minisztérium feladata a fővárosban a tehertaxival való szállítás. Érdekes, hogy amikor kis tehergépkocsikat kértünk, sohasem kaptunk. A KPM-nek most vannak ilyen kocsijai. Nem akadok részletekbe menni: helyi feladatokat nem volna szabad a miniszt ’riumnak végeznie. Azonkivül megint kezdődik a verseny, mert a tehertaxi/'soffőrjei bemennek a pályaudvarok peronjára és ott vállalnak fuvart, meg személyeket is szállítanak stb. Nem győzi az ember állandóan jelentgetni, meg ellenőrizni. Létrejött a Boy-szolgálat is, a belkereskedelem irányítása alatt. Nem tartok igényt arra, hogy a mozijegyeket az én embereim vigyék, de a szállítást mégis egyöntetűen kellene intézni. Garázsok is foglalkoznak időbér alapján kocsik kölcsönadásával. Nem tudóin pontosan: vannak hangok, amelyek szerint 3o és vannak, amelyek szerint loo kocsival. Ebből azután tényleg az származik, hogy a mi túrakocsijaink kihasználatlanok . Egy' negyedik és egyben utolsó téma, amely szintén azt bizonyítja, hogy egy kézbe kell a dolgokat vonni a jobb kihasználtság ós a termelékenység érdekében: a mélyépitési téma. A VB-ülés inai anyagában szerepel a M * '^""v *'**