1957. május 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
129
J kérdésére, hogy csak az 1957,évi költségek vannak biztosítva, az 1958 éviek nincsenek. Ezzel kapcsolatban meg keli mondanom azt'a saját véleményemet, hogy sohasem lehet, biztosítani 1958-ra valamilyen összeget, amikor nem tudjuk, hogyan alakul az 1958-as költségvetés és terV. Azonban eléggé józanul van összeállítva eddig az 1958.évi része ennek a tervezetnek, alig valamivel több, mint amit erre az évre felvettünk, amikor a népművelés vonalán nagyon meg vannak szorítva a forintok. Harrer: Azt hiszem, hogy ezt az előterjesztést nem ff ff munAt tö lehet többnek venni, mfcnt a témfhwteste felsorolásáif7~mert minden egyéb részében az összes realitások hiányoznak. Általában az a baj, hogy ha kiírunk egy pályázatot, akkor a szobr- sz készül rá, és közben kiderül, hogy a városrendezési kérdések még egyáltalában nincsenek előkészítve, - és bizonyos emlékműveknél politikai szempontok is felvetődnek, nemcsak helyileg, hanem az elképzelés szempontjából is. Az a javaslatom, hogy a VB foglaljon el álláspontot arra nézve, hogy azokról az emlékművekről, amelyekről szó van, csak akkor fog határozni, ha a politikai kérdós tekintetében mar megnyugtató állás- foglalás van éa ha a városrendezési kérdések meg vannak oldva. Egyelőre nem mondhatunk mást, mint azt, hogy tudnunk kell, hogy ebben a tekintetben milyen a politikai állásfoglalás, úgy helyileg, mint az egyéb elképzelések dolgában, tudnunk kell azt is, hogy miiyen helyek jönnek figyelembe, és a hely kiválasztására nézve egyöntetű javas- latnaK kexl ide Jönnie, hogy egész kérdés egyszerre teljes egészében legyen előttünk. Azt hiszem helyes, ha azt mondjuk, hogy a ( politikai, a városrendezési és szobrászművészt kialakításra vonatkozó szempontoknak egyidőben való elbírálása kell, hogy elénk kerüljön. » ** ■ -c&P ; t- 9 - í