1957. május 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

90

Úgy gondolom, hogy meg kell adni a lehetőséget a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatalnak, egyetértve az Idegenforgalmi Tanács­osai és az IBUSZ-al, hogy ezeket a feladatokat is ellássa. Az áb-nak is meg kell adni a lehetőséget arra, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozhassék. Lantos : A Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal múlt évi munájára az volt a jellemző, hogy általában kereste működési területét, de nehezen tudta megtalálni, ;rert szubjek- tiv tényezők hatására elsősorban az Üzletszerű idegenforgalom lebonyolitásával kivánt foglalkozni. Nem vitás, hogy ez az IBU3Z. feladatkörébe tartozik, ilyenirányú elképzelései tehát nem válhattak be. Elnök: A mi feladatunk pedig a családláto­gatások lebonyolftása? , Lantos : Nem. Be elsősorban hasznothajtó tevékenységet akart folytatni. Ez nyilvánvalóan 3ok energia lekötésével járt és kevés -ideje maradt a helyes profil kiala­kítására. Ilyen előfeltételek mellett io meglehetősen sz ép eredményt ért azonban el a fizetővendég-szolgálat és az átvo­nuló szállások szervezése terén. Nagyon örülök annak, hogy az Idegenforgalmi Hivatal megtalálta a helyes utat; azt, hogy mi a feladata és hogyan kell beilleszkednie az idegenforgalom szervezetébe. Ezt a helyes feladatot úgy lehetne kifejezni, hogy az Idegenforgalmi Hivatal legyen a vendéglátó gazda. Hogy ennek a feladatának megfelelhessen, foglal­kozni kell mindazokkal a kérdésekkel, amelyek az idegenforga­4 lom előfeltételeinek megteremtésével függenek össze. Ezek: a főváros rendje és tisztasága, a kereskedelmi és a kulturális szervek helyes összhangjának kiépitése, a bel- és a külföldi tó __________________________________ _________________________ -ir i--------------------------------* I-n- ■ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom