1957. május 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
88
- 9 - j ft 1 500.000 forintos költségvetéssel rendelkezik. Tudomásom szerint a Veszmprém megyei Idegenforgalmi Hivatal 1.2 millió forintos költségvetéssel rendelkezik. Ha tehát más anyagi eszközei nincsenek a mi idegenforgalmi hivatalunknak, akkor ezek bizony nagyon szerény lehetőségek. A megalakítandó ÁB-nak az a véleménye, hogy az Idegenforgalmi Hivatallal is a legszorosabb kapcsolatban kell működnie. Ami- lor at egyik elvtárs felvetette, hogy milyen természetű lesz a kapcsolat az Idegenforgalmi Hivatal és az ÁB között, akkor erre Mikő elvtáre azt mondotta, hogy az ÁB tanácsaival és ellenőrzéseivel segíti az Idegenforgalmi Hivatal munkáját. Nézetem szerint elsősorban meg kellene állapítani az ÁB programmját, és ebben benne kellene lennie annak is, hogy az ÁB beszámoltathatja - sőt kell, hogy időnkint beszámoltassa - az Idegen- forgalmi Hivatalt, sőt mindazokat a szerveket, - legalábbis meg kellene erre adni a lehetőséget - amelyek idegenforgalommal foglalkoznak. Iáidéig roppantul laza a kapcsolat az idegenforgalom szempontjából a Vondéglátóipari Tröszttel, a különböző élelmezési vállalai tokkal, stb. Nézetem szerint az állandóbizottságnak meg kellene adni majd ezt a jogot is. Vitéz elv társ megemlítette az IBUSZ-szal való kapcsolat kérdését is. örvendetes, hogy az IBUSZ-szal javult a kapcsolat.Alapvető kérdés, hogy az illetékesek - elsősorban a főváros végrehajtó- bizottsága - felismerik és magukévá teszik azt a ténylegesen meglévő helyzetet, hogy az IBUSZ - minden bizonnyal a legjobb szándékai mellett - sem tudja ellátni azokat a feladatokat, amelyeket síp kellene látnia, - különöeképen nem tudja ellátni a fővárossal kapcsolatban. Nem tartozik ide szorosan, de órákon keresztül lehetne sorolni azokat a hibákat, amelyek történtek. Csikeszné elvtársnő felvetette az idegenvezetők kérdését. Lehetetlen hdlyzet van ebben ___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________tó