1957. január 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
32
» fc IfépLrend előtt tájékoztatnunk kell a VB-t arról, amiről a sajtóból már értesülhettek a VB tagjai, hogy az államapparátusban nagyarányú létszámcsökkentés készül, A megyei tanácsoknál végrehajtandó létszámcsökkentésre a Minisztertanács határozatot is hozott és e határozatot Apró miniszter elvtárs vezetésével meg is tárgyalták a megyei VB-elnökök. A fővárost érintő létszámcsökkentésről, átszervezésről nem esett szó, azért, mert a főváros ügyét külön< leges helyzete miatt külön óhajtja tárgyalni az MT. Felszólítást kaptunk azonban arra, hogy az átszervezésre vonatkozóan készitsük el javaslatunkat február 10.-éré. Az átszervezés persze létszámcsökkenéssel is jár. Meg kell mondanom azt is, hogy noha az átszervezésről nemesett szó, mi nem tudunk végrehajtani egy machanikus létszám- csökkentést anélkül, hogy bizonyos fokú - nem nagy - átszervezést ne hajtsunk végre. A VB vezetősége egy öttagú bizottságot küldött ki javaslattétel végett. A bizottságnak a vezetője Kiss György elvtárs. A bizottság elkészítette javaslatát, amelyet most ismertetni fog Kiss elvtárs. A javaslatot tegnap megárgyaltuk az osztályvezetőkkel nemezért, hogy az osztályvezetők döntsne k, hanem azért, hogy véle- m ényüket meghallgassuk. Gok okos észrevétel elhangzott és arra a megállapodásra jutottunk, hogy az észrevételek alapján át kell majd dolgozni azt a javaslatot, amelyet Kiss elvtárs itt ismertetni fog. Át kell dolgozni azért, hogy le|ihetőlog ne nagy átszervezést hajtsunk végre akkor, amikor nem tudjuk, hogy ez az átszervezés hosszantartó, időtálló lesz-e. Az utóbbi években ugyanis az volt a legnagyobb bajunk, hogy folyton átszerveztük, mozgattuk nz apparátust, amely tehát nem tudott megállapodni. Egy pár dolog persze adódik. Az Oktatás- flgyi és a Népművelési Minisztérium, az OTSB, az Egyházügyi Hivatal egyesülése, a VKGM megszűnése uj helyzet elé állitott bennünket. Nem,., jelent ez persze több munkát, inkább kevesebbet: nincs egy miniszEZ j- 2 - j