1956. augusztus 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

91

- j- 7 ­A pénzügyi osztálynak azt a javaslatát som tartom helyes- rt nek, amely t most a következőkben, tehát a mai napon bejelentés for­májában a VB elé terjeszt, hogy az osztályon legyen egy költségve­tési gazdálkodási előadó. Ami a piacok szakmai ellenőrzését illeti, azoknál a piacoknál is megtörténik az, amely* nem a csarnoki és piaci válla­latokhoz tartoznak, ^zakmai irányítást kapnak, versenyben vannak, s én magam értékeltem ezeknek a piacoknak a munkáját. Van egy piaoi re előadó, aki állandóan végzi nz ellenőrzést, ie az osztály minden előadója ellenőrzi a piacokon felmerülő szakmai kérdéseket. Hz a fogalmazás nera feleüímeg a tényeknek. A másik kérdés pedig az, hogy a költségvetési gazdálko­dás ellenőrzése helyes-e igy, vagy sem, van-e jogunk beavatkozni a kerületek költségvetésigazdálkodásába. Ebben a kérdésben már állást foglalt Mikó elvtárs is, mégpedig nemleges értelemben, s ezt most sem tartom helyesnek, még abban az esetben sem, ha az osztályra költ­ségvetés-gazdálkodási előadót adnak. A mi feladatunk is, a fővárosi végrehajtóbizottságának feladata is az ilyen őszszerütlen decentra­lizálás ellen tiltakozni és ahol lehet, a létszámcsökkentés irányá­ban haladni. Elnök: Mindenki kapott választ kérdésére. Ezekután megnyitjuk a vitát. ^ Ki kíván hozzászólni? Kalamár: Elsősorban is a. légoltalmi költségvetés lazaságával kapcsolatosan szerették gy-két kérdést telvetni. Kern arra vonatkozik a kérdésem, hogy ennek nz ügynek az intézése szoro­sabb legyen, de fel kell emlitenem egy olyan kérdést, amely a terü­letben végülis már minden dolgozónál felmerül. v Vannak ugyanis légó-szolgálatok. Ezeket a dolgozók el­végzik és másnap egy teljes munkanapnyi szabadidőt kapnak. Ez >gy­ógy kerületben havonta kb 34-35-36 munkanapot jelent. Vájjon he­CM * ***** '***' ''tt*8®*

Next

/
Oldalképek
Tartalom