1956. augusztus 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
144
1 kik dolgosnak budapesten az illető miniszteriális vállalatoknálés azt mondjuk, hogy azok holnaptól kezdve az Utépitő Vállalat ,- ’ -* ■ — * állományába tartozzanak és ne lehessen kiválogatni, hogy adnak majd BO embert, de másik 80 embert. így gondoltuk. H a r r e r: A határozati javaslatok 2,/ pontj 'ba illesszük bele, hogy utasitjuk az elnököt, hogy a Fővárosi Tanács úthálózatának mielőbbi mégjavitása érdekében elsősorban a főváros útügyi hatáskörének megállapítására nézve a. VB meghallgatásával rt vigyen előterjesztést az MT elé. Az első marad változatlanul. Elnök: Javasolom, hogy átdolgozva fogadja el az előterjesztést a VB, az elhangzottak szerint. Egy percig se legyen vitás az MT előtt, hogy mióta és hogyan van elhanyagolva úthálózatunk és hogy milyen káros következményei vannak és lesznek, ha igy marad. Gyulai elvtárs nyilatkozott már, hogy igy megcsinálják’. Az elvtársak ezt valamennyien helyesnek tartják. Ilyen szempontból tehát át kell dolgozni a szöveges részt. Ami pedig a hatáskört illeti: ez az előterjesztés egy MT-előterjesztés tervezete, amely úgy, ahogyan van,az MT elé kerül. A VB abban a stádiumban tárgyalja, ahogyan a VB elnöke a VB nevében az MT elé terjeszti. Nem tudom, nem volna-e helyes belevenni az MT elé terjesztendő anyagba - tehát nem abba a részbe, v amely csak nekünk szól - egy olyan pontot, hogy mondja ki az MT, hogy a főváros útjainak karbantartására jelenleg meglévő szervezetet, korszerű színvonalra kell fejleszteni és a feltételeket bizto- ' ©sitani kell hozzá, - és hogy a szervezet fejlesztésének \agy felál- - - -w litásánqk megoldását az MT a fővárosi tanácsra bizza. Pongrácz elvtárs, vagy az, aki a VB nevében az ”T ülésén részt vesz, utalni fog majd arra, hogy ugyanezt nagyon helyesen elhatározta egyszer_ tó az MT a lakásgazdálkodási szervezet tárgyában, tehát ezt a dolgot rá lehet a fővárosi tanácsra bizni. élte-.63 -