1956. május 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

117

illetve azon belül lehet biztosítani, amelyet röviden vázoltam. Egyetértek Harrer elvtárs felszólalásával. Feltétlenül igaza van abban, - 03 önkritikusan elmondhatjuk - hogy ne:: törekedtünk jelentős mértékben arra, hogy a tanáos illésnek komolyabb nyilvánosságot adjunk. Igaz, hogy Pongrácz elvtárs ezért meg is birált bennünket, - és törekedtünk is arra, hogy egyes lapoknál elérjük, hogy nagyobb nyilv nosságot adjanak a tanácsülésnek, azonban úgy vélem, hogy ez önmagában neujolija meg ezt a nagy jelentőségű kérdést. Feltétlenül szükséges, hogy a Fővárosi Közlön#; nagyobb mértékben állítsuk ennek a cé In k a szolgálatába, mint ahogyan az eddig történt. Nem igen szol. álta a tanácsüléseken elhangzott :élszó­laltok n -ilv nosságát, - pedig elsősorban erre ajcáli-a kiváltott. És ugyan­akkor a sajtótermékeket is sokkal jobban kell nekünk ehhek a célnak a szolgálatába állítani. Különösen helyes volt Pongrácz elvtársnak az a véleménye, tt amelyet hangoztatott felénk, hogy a tanácsülés okon felszólaló, egyszerű tanácstagok felszólalását, amelynek keretében elmondják választókerüle­tük kérdéseit, egyszerűen meg se:, említik, viszont ha í'eiszólalfl egy vezető beosztású elvtárs, annak a felszólalását minden uj á. bán lehet olvasni, - ha az ember négy újat got elolvas, mindég ükben olvashatja. Ezt elmondtam néhány szerkesztőbizottságban, - igy az Esti Budapestnél is. Az utóbbinál törekedtem arra, hogy a jövőben ne igy legyen, de nem sikerült elérni. fo Az információs jelentéssel kapcsolatban megtett észrevé­telek szintén helyesek. Itt a munkánkban további javulást kell elérni. Ebben a tekintetben szintén jónéhányszor megbírált bennünket a Párt, és Pongrácz elvtárs is. Nem az általában jellemző és a vezetőket, a fel­sőbb szerveket érintő kérdéseket sik.ürült az információs jelentésekbe összeszednünk, amelyek azokat a szerveket, v- gy elvtársakat érdekelték volna. Ezért a sajtócsoport Két részre bontotta aljelentést. Heg kell fo v zsgálni, h gy ezzel elérjük-e a célunkat. Véleményem szerint ez sem oldja meg kellően a kérdést, - azért a helyespegoldáson továbbra is j j/J 4 - 6 9 - i

Next

/
Oldalképek
Tartalom