1956. február 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

92

I 4 V , Budapest Fővárosi Tanács végreha,itóbizottsága - WéBrenaeSSer Is~‘épTt'ész ©tT“öTzt£Ty'aV-----­Megtárgyalva; Tárgy: 1956/57 évi, az Épités­\ É.M# Kilián József min»h, ügyi Minisztérium által kivit”© Varga István ig,vezetője iezendő budapesti lakásépitke­0*É*Ho: Trautmann Rezső elnök zések* O.T.s Csukás Ottó fő oszt 0 vo Zv Ii® T. Végrehajtóbizottság ! / Alábbiakban csak a lakótelep jellegű tömeges építkezések lehetőségeit v ismertetjük azzal a megjegyzéssel, hogy a belső városrészek üres tel­keinek /foghijainak/ boépitése, irodákból lakások épitése és egyéb lakásépítési lehetőségek leül önálló feladatot alkotnak, A javaslatok kidolgozásánál orra törekedtünk, hogy az építkezéseket lohotőlog kovés helyre koncentráljuk, olyan helyen építsünk ahol a szükséges közművesítés vagy már megvan, vagy biztosítható, végül hogy az építkezési holyok maximális mértékben togyék lehetővé a típuster­vek alapján való építkezést, igy elsősorban 1 szobás lakások építését. Megjegyezzük, hogy az az alnpelv, amely szerint a lakásépítést mog \ koll hogy előzzék az épitési terület mélyépítési /Viz, csatorna, út­építési stb, / munkák, az 1956/57 évben még általában nem vihető kérész, tül. Kívánatos, hogy rövidesen nz 1957/58 évi épitési területek vonat­kozásában is döntés történjék, hogy itt ezeket n munkákat már tervsze­rűen, idejében végre lehasson hajtani. Tomié szót csen az uj lakásépít­kezésekkel kapcsolatosán ogyidcjüleg építendők meg a szükséges isko­lák, ovodák, bölosödék, üzletek, körzeti orvosi rendelők stb, és a lakásépítkezések kapcsolatos munkáiként azonnal vá lehajtandó az épí­tési területek parkosítása. \ Arra törekedtünk, hogy a nagyobb városrészok mindegyike, tehát mind az északi, mind a keleti, mind a déli városrészek megfelelő számú lakás­hoz jussanak# Az Országos Tervhivatal felbontott számadatai szorint az 1956/57 évre 6,5oo lakás építése vr.n beütemezve, ezért a lakásszá- molent úgy dolgoztuk ki, hogy ámen- yibon ez a szám az év végéig emel. kedni fog, a többi lakások foghijas, elsősorban óbudai torülotekon 1 enné no k ki al aki t va • Az épitési lehetőségek q következők* Pest északt Fi as tyuk utcai lakótelep boí’cjczósc. Az Angyalföldön a Béke ut és Vác ut mentén olterülő hatalmas területen az épitkozós 1955* évben mog­51 \

Next

/
Oldalképek
Tartalom