1956. január 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

45

í i- 3 ­ti könnyít he ttok volna. A legtöbb kifogás a Kézműipari Tröszt működésével kapcsolatoson merült fű. Kitűnik oz -abból r.z utsitdsából is, hogy a. termelésnek az érvényesen nogkötött szállítási szerződés az előfeltéte­le. Egy másik utasítás ugyanis a szerződéskötést a. késztermék árának h tósági megállapításától teszi függővé. Az orro szükséges árkalkulá­ciót a vállalatok viszont egy harmadik utasítás értelmében csak a szé­riagyártás során felmért norma alapján készíthették ol. ..z Ipari Osztály az eltérő utasításokra kellő időbon felfigyolt, s r bzőrződó sköt63 ne­hézségeit az árcsoportja részéről megállapított irányárakkal igyekezett elhárítani. Az Ipari Osztálynak ez a holyos intvézkodcso azonban a tröszt hibájából non jutott el minden vállalathoz. A középfokú irányítás gyengesége a k^ zmüipari vállalatok egész működésé­ben erezhető volt* A többi trösztnél az átszervezés olyan jól szor- vozott vállalatokat is eredményezett, molyok a miniszteriuni iparral szemben támasztott követelményeknek is megfelelnek. A szerződések meg­kötésénél a szolgáltató vállalatoknak vannak nég komoly nehézségeik, s helyes lenne, ha ipari osztályunk olyan megoldásokon gondolkozna, me­lyok lehetővé tc-nnék főleg a javító kapacitásoknak a tervidőszakot meg­előző lekötésót, A szerződési fogyolcm jelentős javulása ellenére egyes vállalatoknál a kötbérigények érvényesítőso még mindig laza. Ez a minő­ségi kötbérekkel kapcsolatosan ott jelentkezett, ahol a minőségi ellen­őrzéshez a megfelelő szakemberek nem állottak rendelkezésre. A szerző­désmódosítások egy jolontős hányada és egyes szerződések meghiúsulásai \ a lakosság igényeinek a változásaival .’ vcsolatoeak. Az ebből származó \ nehézségek -zonban a kereskedőim, szervwk elvtársias közreműködésével csökkenthetők voltak. 5.Az élelmiszerip arban következetesen visszatér a göngyölönellátás prob­iéra aJaAÁzTTT^v^/T955.BKII.sz. utasítás a magas betéti es göngyöleg­használati dijak vieszaezoritáedra újból rendezte a betéti dijakat. Nincs azon’..an szabályozna, hogy a használat közben eltűnt, vagy megsem­misült göngyölegekért mikor terheli felelősség a kiskereskedelmi szer­veket, s általában hogy a kölcsönvett göngyölegekről milyen nyilvántar­tásokat vezessenek, Kereskedelmi osztályunk ezekben a kérdésekben he­lyes intézkedéseket kezdeményezhetne. A sütőiparban a minőségi kötbérek növekedése főleg a szabványtól eltérő anyagfelhasználással függött össze. A péksüteményeknél fokozódott a sulyhiány. Miután a mai gyártási technológia mellett megfelelő anyag­felhasználással a sulyhiány kiküszöbölhető, döntőbizottságunk e cél el­érésére fokozottabban szabott ki minőségi kötbéreket. A kenyér és a péksütemény forgalmának állandó ingadozása a sütőipar ön­költségét növelte. Főleg a hét első n-pjaiban nagy összeget tett ki a várakozási idő miatt kifizetett órabér ós a ki nem használt fuvareszkö­zök ellenértéké, A kidolgozás alatt lévő : zállitási alapfeltételekben oly"® rendelkezés felvételét kezdeményez lak, hogy a kereskedelem kellő időben és adott százalékos keretben mondhassa csak föl n lakosság ol- látásura nora szükséges termékmennyiségeket, s ez lohotővé teszi a sütő­ipar számára a felesleges kiadások elhárítását. Az érdekűt táicák c- gyóbként ebben a kérdásbon még nőm jutottak közös megállapodásra. 6.A tanácsi vállalatodnál ritkábbak voltak a teljesítési késodűmok, vi­szont annál több szállítási szerződés hiúsult mog, A késedelmes teljesí­téseknek és a. szerződések meghiúsulásának: okai a kapacitáshiány, a • *•> ^mp I ' 'r "

Next

/
Oldalképek
Tartalom