1955. július 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
15
I i t-3A felsőbb székig™zgatási szervekkel való kapcsolatot lényegében z jellemzi, hogy, a felsőbb sz.rvck a fővárosi tan-'.cs ügyintézési önállóságát vagy cgy'ltaLán nem, ismerik cl, vagy igen nehezen hajlandók belenyugodni --boa. hogy az igazgatási ügy„k intézése másod-ós végső fokon a fővárosi tanácsnál befejeződjük. Szórt igen sokadott ügyben a fővárosi tanács apparátusa utasításokat kap*, *z ute ti tások adá3a folytán az osztályok, igazgatóságok önállósá- %. örvényre nntn juthat, a Közmű ós Szolgáltat'si Igazgatóság például arról panaszkodott, hogy 1955 óv j nuárjában lényegesen töbo utasítást, intő ztedest, rendelkezést kapott a minisztériumtól, mint a racionalizálás eloet* a határidős utasításadásoknak a szórna egyébként nem csökkent, volt ahol emelkedett, aminek az c. következmény^, hogy azoknak a Bzakigpzgcceási szcrv a kitűzött határidőig eleget tenni nja tud. Különösen vonatkozik ez a Város-és Községgazd?.,lkod:isi Minisztériumra,a Bclkeroskedclmi Minisztóriumra és a Könnyűipari minisztériumra. Vonatkozik azonban a fővárosi szakigazgatási szv-rve.kro is, mert .:<• kerületek sok példát hoztak fel arra, „mikor teljcsithctctlon határidőket kaptak tőlünk. 4, A kerületek általában arról panaszkodnak, hogy a személyzeti csoportok megszűnte tés o folytán •* kádermunka meggy ensylt. Több k-rületben* nem tudták ki-légi tő módon megoldani r.z oktatási cs :gószscgügyi osztályon a sz'mólyzeti előadó kerdósót. II. 1. « főváros álláspontja ráción., lizálás során az volt, hogy a fővárosi tanácsnak k. rőt szamokat, tervutasításokat ób tervjóváha. yásokt a szakminisztériumoktól elkülönítetten, közvetlenül k 11 kapnia, a főváros tanács” v. torvf cladatok kitűzésénél az ónban kötcl s - szakmai szempontok érvényesítése céljából - r; szaktárcák véleményét meghallgatni. Úgy miekkor kidolgoztuk o. t.rv zés mén™.tét, amely lehetővé teszi a fővárosi tanácsnak a tervezés terén adható széleskörű önállóságot. Javaslatunk azonban mindezidáig elfogadásra nem találtak. Ezzel a jav-3 lat tál szemben inogj el. nt rend el: tek m indára* llett a tervo- zcs terül tón számos rmyszerüsitcst hajtottak végre, amely k,a fővárosi tanács gazdálkodáséit, habár csekély mértékben, - de önállóbbá tét tók. így tanács jóváhagyási hat iskört kapott a beruház si t .rv^zéseknél bizonyos érté lehe. tarok között; az óv második felében ltai-tőse- got biztosítanak a vógrehajtóbizottság részére « k.retek átcsoportosítására is; c. vállalati tervezésnél ez anyaggazdálkodásra, vonatkozólag olyan hatáskört kaptunk, hegy az anyagok 10 /arával ® végrehaj tóbizotts,ág gazdálkodik. Kein kaptuk meg azonban a kért létszámkerettel való rendelkezési jogot sem ős nem tudjuk azt sem biztosítani, hogy a tanáosi gazdasági terveinek Összes fontosabb mutatóit eo fejezeteit a Miniszt•rtornes közveti énül haayja jóvá. A helyzet ugyanis az. hog1? a Liniszt rtanács csak beruh r.z” si, felújítási kereteket, majd terveket hagy jóvá ós ezenfelül csak a tcnntacsi cs a telj: 3itmcnyi számokat kaja meg, q t-rv többi fej z_t.it pedig az egyes szakminisztóriunok hagyják jóvá, igy az önköltségi számot, létszámot, amely nem mindig van összhangban a term.lóoi szánokknl, \ ' /,S . .„taNP * * '.tó , x . . r