1955. július 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
16
sen a módszertani kiadványokkal non ér célt. A gyakorlati,-személyes segitséget egyébként mindenütt igénylik a központ részéről™ Meg kellett állapítani, hegy a VB elnökhelyettesek mindkét kerületben szívügyüknek tekintették a népművelési osztállyal való foglalkozást, de még sincs annyi idejük, hogy a kevés, de lelkes törődés pótolhatná azt a segitséget, arait a kerületi népművelési osztályok a Fővárosi Tanács népművelési osztályától várnak* Feltétlenül számításba koll itt venni azt, hogy a kerületi népművelési osztályokon szép számmal vannak olyan dolgozók, akik ugyan igon törokvőek, de felkészül tségük-ndg nem elégséges a reájuk háruló igon nagy feladatok elvégzéséhez* A kerületi népművelési osztályok keveslik a Fővárosi Tanács népművelési osztályvezetőjével való közvetlen személyi kapcsolatot* Az osztályvezető látogatásait inkább formai jellegüeknck látják™ A központi osztályvezetői értekezletek h° adnak is néhány helyes szempontot a kerületek munkájához,-melyek nindoncsotro hasznosaknak bizonyulnak# do mégsem elégségesek, 5. Ami a fegyelem kérdését illeti, megállapítható, hogy Haán elvtárs vezetése óta ez az osztályon negszilárduLóban van. Különösen megnyilvánul ez a határidők betartatásában* A népművelési osztályon egyébként az a rend, hogy a dolgozók kötelesek minden nap reggel 1/2 9 ára előtt a jelentkezési ivet aláírni, amit az osztályvezető, v*gy helyettese ellenőriz. Az :gyik vizsgálati napon - junius 15.-ón - reggel 1/2 9 .. érakor 17 dolgozó nóg nem irta alá a jelentkezési ivet, A titkárnő előadása szerint ennek az volt az oka, hogy az ivet vélotlenül oltetto s osak későn találta neg. A vizsgálat megállapítása szerint - bár egyesek szabadságon voltak - , mégis többen 1/2 9 ára után érkeztek meg nunka he1yükr e « Az utóbbi időben az osztály felügyolete-nlá tartozó intézményeknél sorozatosan történtek szabálytalanságok. Ezek leleplezésében minden bizonnyal komoly érdeme van az osztály gazdasági csoportjának is, de mégis feltehető, hogy ezek a szabálytalanságok főként azért fordulhattak elő, mert a gazdasági csoport csak ritkán ellenőrzött* A , ?/.. :o- í cs <-1. i .. -iysn raé'oz .v t ..i . tv-- a.\c\ kidolgozni a kerületek számára, amiknek segítségével azok megtanulhatták /fe ■ I * - 1 5 - *