1955. április 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
101
4 - 83 - 9 Kalamár: Nem annyian, mint a múltban. Elnök: A politikai és ez illegális munkára most nincs szükség. Azt javasolom, ho^y elégedjünk meg azzal, hogy ki- vánjuk meg, hogy a legközelebbi sport—beszámolóban a talajtibrná— ról és a turisztikáról is mondjanak néhány megnyugtató mondatot. Egyébként elfogadja a bejelentést a VB? /Igen/ Következik a VE-határoz:.tok végrehajtásából szóló Írásbeli bejelentés tárgyalása. Van valakinek megjegyzése?/N incs/ Gsramszeg I: Most én szeretnék egy rövid bejelentést tenni. A VB vándorzászlajáért folyó verseny eredményéről szóló javaslatot elkészitet „e a tervosztály, illetőleg az érdekelt osztályok, ue nem tudtam bemutatni sem Szili elvtársnak, sem az elnöki értekezletnek, mert az utolsó percben készült el. Mégis szerettem volna, ha a május l.-i ünnepségekre való tekintettel most kerülnének kiosztásra a jutalmak, a serlegekkel e- gyütt, azért, ho„y ne legyünk kénytelenek két ünnepélyt tartani. Az osztályokkal és az igazgatóságoical tehát elkészítettük az értékelést. Ennek alapján javasolom, hogy: az ipari osztály vállal., tai közül első a Gázkészülékgyártó Vállal, t legyen, amely a serleget is megnyerte, - javasolok 10.000 Ft jutalmat; második a Budapesti Nyomdaipari Egyesülés, oklevelet és 10.000 Ft jutalmat kapjon; harmadik a Patydlat Egyesülés, 12,000 Ft jutalommal, és itt rögtön hozzáteszem, hogy a jutalmak össEe e a vállal tok ; dolgozóinak létszámával kapcsolatos. Az Élelmiszeripari Igazgatóság felügyelete alá tartozó vállalatok közül: első a IX.kerületi Sütőipari Vállalat, 6000.- Ft jutalommal; # Ao* ■p I \ ma