1955. február 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
36
i- 2 i Hiányosság volt, hogy a VIII., XI., és XIV.kerületekben o tervezés laza volt, mert sok esetben minősítettek bóhajthatattennnk,iltotvo megmozdith,a tntIonnak olyan összegeket,amelyekre vagy befizetések érkeztek vagy pedig o megmozdith•-tattanság nen volt kellőképen igazolva. Ezeknek a kerületeknek főkönyvelőit dorgálásban részesítettem. b./ Forgalmi add » Ennél ;z adónemnél n magas tulteljusité3 onnan származik, hogy oz sdóközösségek nen tudták lemérni k llőképen az iparosok számában várható emelkedést, s igy adóelőlegül alacsony összegüké állapítottak neg és csak a 1.számolások uegcjtéso után derült ki, hogy jóval nagyobb a bwjelöntött forgalom a tervezettnél. — Még j lentősebb bevételt tehetett voln9 elérni _btan az adónemben, ha az adózóknál rendsz -r.s vizsgálatokat tartottunk volna, ae ez ellenőri szervezetet már korábban teljesen leépítették és még ma som sikerült ezt újjászervezni, jól tehet a Vb. határozata folytán a Minisztertanácshoz még a múlt év december l4-„n előterjesztést tettünk a osoport felállítására. o./ Megváltási árelőleg. ró földhöz és házhozjutt'tOttóktól évek óta nem tudtuk b;szedni o terv.zett összegeket, s a. folyó évi 2.8 /-os tulteljesités azt mutatja, hogy n behajtással foglalkozók jól végezték népnevelői és végrehajtói tevékenységüket. f./ Illetékek . ró bevételi többletet az ingatlan forgalom eme lkodéso magyarázza, s uSéii f .lül az, hogy a hátralékban levő állami vállaló toktól az ov II.felében inonssó utján j-.leütés összegeket tudtunk leépülni. g./ Idő gon lCÖVete le SOK. Ezek között a tartozások között azok szerepelnek, amely knél a hátralékosok m... laknak a közadók előírásának h. lyén, különösen a negyedik negyedévben sikerült ezeket a tartozásokat nagyobb " -érvben rendezni, amikor a rénzügyminiszterium a terven felül megállapított 20 milliós külön feladat után külön céljutatoot tűzött ki, ami a dolgozók-t fokozott munkateljesítésre sarkalta. h./ Biztosítási di,j . biztosítási díjban ólért 15.2 /-os többtől jesités azt jelenti, hogy az előzó évi hátralékot is ma.jdnem teljes egészében beszedtük. A m. gyék közönt folyó országos adóbevételi versenyben első helyen vé gaztünk. Teljesítőt tűk azonfelül a Pénzügyminisztérium által a IV.negyedévi terven talál n..gi tározott 20 milliós külön bevételi feladat tervet is. < ".wa# ' 'te,. ... .... X •c-