1954. október 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
28
j- 9 Ezzel a megállapítással szemben állítom, hogy osztályunk ez 5 éves terv első nőnapjaiban kielégítő tervekkel rendelkezett az egészségügy legkülönbözőbb területének fejlesztését illetőleg. Felismerte az akkori egészségügyi helyzet legdöntőbb hiányosságait és tett lépéseket azok enyhítésére. ,.z osztály szakított az OTI és más szervek ogvoldalu szemléletével, az egészségügyet egységesen szemlélte az első pillanattól kezdve, Nemcsak a fővárosi, de az országos szempontokat is figyelemmel kisérte. Az 5 éves terv elején az egészségügyi hálózat még meglehetősen.szétdarabolt volt, maga az egészségügyi osztály is igen heterogén. Az intézményeinkben létszám és béraránytalanságok, lelentős kadorhiánvok nehezítették a munkát. Ez a jelentés úgylatszik figyelmen kívül nagyja azokat a nagy átalakulásokat, amelyek a tanácsrendszer létrejöttekor az egészségügy területén is végbementek. Úgy gondolom, hogy a rendelkezésünkre álló statisztikai adatok maguktól beszélnek, az biztos, hogy többet is tehettünk volna és erőtlenek voltunk olyan "ideális" állapotokat létrehozni, amit ez a jelentés elképzel, de úgy gondolom, hogy az elsp 5 éves terv meglehetősen rövid idő volt árihoz, hogy az altalános- szocialista betegellátás minden területén rendet tudtunk volna terer- teni. Merem állítani, howy az első 5 éves terv egészségügyi eredményei nem jelentéktelenek. Erre már a fentiekben rámutattam a statisztikai adatok alapján, Az első 5 éves terv elején még nem volt állami üzemegészségügyi szolgálat, nem volt sportegészségügyi szolgálat, nem volt onkológiai hálózat, nem volt bölcsődei halozat stb. Ma ezek a hálózatok ’-tór működnek és ha sok hiányossággal is, de egyre eredményesebben és azt is merem álliteri, ho y egészségügyi hálózataink es intézményeink szociális tartalommal egyre inkább telőd- nek. ;.z i5en sokirányú szervezési ás egyéb feladatok mellett az biztos, hogy nem sikerű't és jutott elég idő intézményeink megfelelő irányításához és ellenőrzéséhez. Ez meghaladta az erőnket. Úgy gondolom, hogy a következőkben egyre több időt lehet majd erre is fordítani. v A jelentés egyes megállapításaira jellemző, hogy azokat kiszakítva az egészségügy egységéből, arányaiból egy adott helyzet- ■ ben és nem fejioőesőben szemléli és főleg nem veszi tekintetbe az első 5 éves terv gazdasági és politikai ®doí vedreit.Budapest, 1954. október 4. Dr.Katona István sk- városi vezető főorvos } i \ ___ — - ....