1954. október 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
25
irányában. Nem kis erőfeszítések voltak ezek. 3:k bizottságnak sck nevelő és kádermunkájába került az, hogy ezt az állapotot elérjük a körzeti orvosi ellátottságban, amely jelenleg van, Ifem veszi tekintetbe a jelentés a főváros és a vidék közötti szempontokat sem, pedig ez sem elhanyagolható ebben a kérdésben. Be eddig neoi is kérhettünk több körzeti orvosi létszámot, hiszen a rendelkezésünkre állókat sem tudtuk mindezideig maradéktalanul betölteni. A fejlesztésnek kádertén.ezői is vannak éspedig nemcsak mennyiségi, de minőségi szempontból is. Igen komoly bérproblémák is befolyásolták ezt a kérdést, melyet csak fokozatosan az utóbbi időben sikerült bizonyos mértékig megoldásra vinni. * Mindezek ellenére határozott, egyenletes, tervszerű fejlődés van ezen a téren. A jelentés figyelmen kivül hagyja azt is, hogy az első 5 éves terv alapján kiépült a körzeti orvosi rendelők hálózata. 1951- ben mindössze csak 47 körzeti orvosi rendelő működött, ma mar 112 körzeti orvosi rendelő von. A körzetorvcsi Írnokok beállítása, n vasárnapi és éjszakai ügyelet bevezetése stb. mind a körzeti betegellátás minőségének fejlesztését célozza. A szakoktatás terén, a körzeti és rendelőintézeti kapacitás terén is megtettük a kezdő lépéseket. Észrevétel o H.yermekegeszségüg.y, anyamj, ii. .,■■■■■■■■ i l . | — y , m.f .. ., — ,4U.ije »■.!«■ i . fc m , U. . es csecsemovedelmi megállapításokhoz: Egyetértek a jelentésnek s tejkonyhával kapcsolatos megjegyzésével. A jelentés megállapítja, hogy a "bölcsödéi fejlesztés tempóba nem kielégítő". 1951. évben 4.937 bölcsödéi férőhely volt Budapesten. Ez a szám 1954. junius 3o.-án 9.537-re emelkedett. Én ezt a fejlesztési tempót az elmúlt évek gazdasági lehetőségei között kielégítőnek tartom. Nemcsak kielégítőnek, hanem egy i0on erőteljes fejlesztésnek. Az első 5 éves terv alatt létrejött a főváros hatalmas területi és üzemi bölcsödéi hálózata. A jelentés megállapítja, hogy a "XTl.osztály illetékes szakcsoportja jó munkát végzett az állam által ez évben átengedett GílVI ágyainak kórházasitásával". Ez a fejlesztés inkább a Minisztérium érdeme. '• J5 mr . - ^ I- 6 ^ . \