1954. szeptember 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
6
I hajtóbizottság összesített tervének és az egyes osztályok terveinek elkészítésére, sőt a munka során az ogycs nini szt éri unok az osztályok terveinek összeállítására későbbi határidőt engedélyeztek, nint anit a Minisztertanács, illetve a Tervhivatal a Végrehajtóbizottság összesített tervjavaslatánalc elkészítésére megszabott. Ennek a következménye, hogy az osztályok terv javaslatának számai alaposabb és hosszabb ideig tartó ncgfontolás után alakulnak ki. Ugyanakkor a tervosztály és szeknai osztályok közötti nunkakfpcsolatok kiépítésére nincsen lehetőség és igy a tervosztály az egyos területek közötti összhangot nehezen tudja biztosítani. A tervolőirás szerint az 1955. évi tervjavaslatot az 1954. augusztus 31-i állapotnak megfelelően kell elkészíteni, ezért néhány olyan tényt, ani önköltséget, illetve jövedelmezőséget befolyásolja, - pl. a racionalizálás várható eredményét, a minden évben bekövetkező forgalmi ndó változásokat, stb. - nen lohotett figyelembe venni. Ennek következté- ■” ben nem tudiuk minden területen tervezni az önköltségcsökkentés szükséges mértékét, illetve annak kimunkálása később fog megtörténni. A Városi Tanács tervjavaslatát a 29. sz. tervezési előírás szerinti tábla-rondozorben készítettük cl és az érdekelt osztályok vezetőivel és szakelőadóival, illetve szükséges mértékben az egyes középirányitó szervek és vállalatok bevonásával állítottuk össze. A szövegQS részekben a kötoloző anyagokon túlmenő részletességgel nutatjuk bo az 1955. óvi feladatokat. Részt vettek a tervjavaslatkészit és munkájában a terválland óbizottság ós a Vógroha jtóbizottság ogyos osztályai mellett működő ÁHnndó Bisottv4- ságok, akiknek hasznos .javaslatait a tervkészítés során, lehetőség szerint figyelembe vettük. A megtervezett fejlesztés és fejlődés jellemzésére néhány adattal mutatunk rá: A Helyi ipar termelési értéke az 1954. évi yárható 1^72 nillió forinttal szemben 1,424 millió forintra emelkedik. Meg kell jegyozni, hogy a helyi ipar termelésének tervezett emelkedése n torvosztály véleménye szerint nem kielégítő, a IV. ipari osztály azonban már ezt is tulfeszitottnek tartja. A kisipari szövetkezetek termelésére vonatkozó adatok a végrehajtóbizottság részéro tájékoztatásul szolgálnak, A helyi építőipar termelése 5.2 emelkedik. Munkája során nemcsak a tanács építkezéseit fogja végrehqj tani, hanem tekintélyes idegen !* - & ' . . ■ m- 3 - —-