1954. szeptember 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
39
4 Helyi Icög le kedés. ^ A helyi közlekedés 1955.évi tervszámúinak kialakításánál messzemenően figyelembe vettük az 1954. évi várható teljesítést. Az 1954. évi várható fizető utasszámmal s-zemben 1955.-ro 5.4 Á-al magasabbat tervezünk, Ezen belül a vállalatok közötti megoszlás főleg az Autóbuszüzemnél jelent lényeges emelkedést, közel 42 millió utast. Az utazóközönség ugyanis egyre inkább a gyorsabb és viszonylag olcsó autóbusz közlekedést voszi igénybe. A hogyedévos bontás vizsgálatánál láthat juk a táblázatból, hogy az oddigi tapasztalattal szemben az első negyedév utasszáma magasabb százalékban emelkedik, mint a negyedik negyed, amely a legmagasabb szokott lenni. Ennek okai az idei első negyedév folyamán mutatkozott rendellenességek / időjárás stb. /, amelyek miatt o negyedév tény- számai nem adnak jó összehasonlítási : lapot. Bár a kötelező táblázaton nem szerepel, szükségesnek tartjuk megemlíteni a főváros személyforgalmának 1/bonyolításában jelentős szerepet játszó Autótaxi Vállalat toljesitaényének alakulását, moly a folyó évi taljocitéssel szemben az utacszám tekintetében 91 m-ra esik vissza. Ennek oka, az erősen leromlott kocsipark kényszerso- lc jtozése. A közlekedési vállalatok forgalmiadé nélküli telje sit menyért ék-tor tó- vére vonatkozó javaslatunk a következő: 1954 . óvi 1955.évi 1954=loo'/> várható tervjavasl. Villamosvasút 363.600 359,000 98,8 Autóbuszüzem 179.9oo 216,5oo 12o.3 Autótaxi 71.3oo 69.loo 96,9 Teherfuvarozó 29.000 31.400 I08.I Garázsipari 3.5oo 3.000 87.7 ^-l:-§:=A_Q:=|:=Q:^í=========_|iliÍQ:Q====:;===!=;r=|,I9!:^ftC!==5C=:ilQÍta= A várhaté toljositnányértékkel szemben a visszaesés oka a Villamosvasútnál egyrészt az áruszállítási toljcsitnény csökkenése /Földalatti Vasút részére földszállítás /, döntő mértékben azonban az idegenek részére végzett teljesítményeknek 59 /-ra való csökkenése. A Garázsipari Vállalatnál viszont tűzrendészeti hatóságaink csökkentették a gorázsférőhelyeket, 13 í ____________________________________________________________________________________. _______________________s_________________