1954. szeptember 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
133
i 1 4 .fa y foglalhatott a VB racionalizálási programul jábau. Kérem n Vé rehajtóbizottsáfgot, és azon belül a pénzügyi osztályt, valamint a tervosztály ** vezetőit, - akiket újból fel kell keresnem ez ;el a javaslattal - hogy legyenek velünk együtt az összevonás megvalósítása területén. íüxJefcbc ból Ízt a áre: szemronts* huzom alá: az egyik a kooperáció szűkítése, toi* kxx Tavaly sikertelen volt oz előterjesztésünk, azóta azonban sok minden történt: a kongresszusi felszólalások óta is és a Szabad Nép hasábjain is napvilágot látott a kooperáció szűkítésének feladata cs a vertikális üzemek bekapcsolása az anyavállalatba. Ezért bizalommal tekintünk a javaslat sorsa elé, annyival is inkább, rn rt meg kellene valési- tó-fa tani 1955 január 1.-től ezeknek s vállalatoknak az összevohásdt. Ez az önköltség csökkentését fogja jelenteni. Erre vonatkozóan számadataink vannak, de ezeket nem tudom most felemlíteni, mert nem készültem fel erre a kérdésre. A beruházásoknak a 38. olfalon történő felsorolása nem törekedett teljességre ugy, hogy itt csak a leglényegesebb tételeket soroltuk fel. így például a Garázsipari Vállalat és aiuITI tétele nem szerepel itt. Csak nagy tét leket akartunk llt megemlíteni. Nem szerepeinek tovább' azok a tételek sem, amelyek a 36.2 milliéjjmegadott kereten belül csökkentett mértékben kerültek beépítésre. Nem említettük fel mégegyszer, hogy ezeknek mekkora összegük van hátra a keretössse - geken kivül. Például: bundák beszerzésére, törzs egységekre, stb. még további keretek szükségesek a 36.2 millió forinton felül. Ezek csa* a suiyponti példák akartak lenni, - vagyis nz nem teljes felsorolás. /.rvi védelemre a jövő esztendőben 4.5 millió forintra van szükségünk. Az élőt rjesztés ebben a tárgyban a végreha jtóbi zo11- sághoz elkészült, még a kitárgyalás szükséges anhoz, nogy előterjesztés legyen belőle. Itt a következő a helyzet. A Budapesthez csatolt kerületeknek árvéaekezése a folyó évben befejeződik, kivéve Lüda déli részét, Albertfalvát és a XXII. kerületet, a többi befejeződik. Liost An van berejezos alatt az újpesti és a pünkösdfürdői gát-rendszer. A többi nfv. v) liatün: g fflilacrnn* . ... . . ________ \ 'ri * .. tó. u*p _________ ro________i—-——