1954. július 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

39

$ / í *J rj l j Dz egy gyakorlati megoldási lcisérlet, amelyet azért is szükségesnek tar­tottam felvetni, mert az ipar racionalizálása során ezzel a kérdéssel egyébként is foglalkoznak, és helyesnek látszik valamilyen formában elő­mozdítani a helyi ipari vállalatok anyagellátását. Végeredményben a beje­lentésnek az a rendeltetése, hogy felajánlásként történjék, mi tehát egy lépéssel szeretnénk itt továbbmenni, A rnult évben a Párt mozgósító hatására indult munka során az derült ki, hogy hulladélcanyagok hevertek a vállalatoknál, amelyeket fel lehetett volna használni fogyasztási célokra történő gyártásra. A baj az volt, hogy senki sem tudott ezeknek a hulladékoknak a létezéséről. ^ Ha ilyen bejelentési kötelezettség keletkezik, a vállalatok katasztert tudnak adni a 1 ulladélcanyagokról, és annak alapján az ipari osztály kimuta­tást tud készíteni arról, hol fekszenek el hulladékok, amelyeket ipari célra fel tud használni; ezzel sokat nyerne saját anyagellátása tekinateté- ben Í3 és segiteni tudna a kisipari termelőszövetkezeteken is, ahol az anyagellátás szintén nagyon gyenge. Itt mindjárt szeretnék válaszolni Virágné elvtársnő kérdésé­re, hogy hulladékból miért nem tudják gyártani azt a minőséget, amilyen a mintadarab. Éppen itt van a baj: a kereskedelemnek bemutatják a jó anyag­ból előállított mintát, a kerekkedelem megrendeli az árut, és amikor le­szállítják, kiderül, hogy romlott a minőség, mert nyilvánvaló, hogy hulla­dékból nem lehet ugyanazt a minőséget biztosítani. Emiatt 5-6 komoly szer­ződési vitánk keletkezett, amelyeknek során ki kellett mondanunk az ügy­let meghiúsulását, mert a vállalatok nenjtuaták előállítani a megrendelt árut. Baj az is, hogy a helyi iparnak harmaa-negyedosztályu anyaggal történő ellátása mellett a uitíix szabvány előirja, hogy konfek- ciós áruból 80$-ban I. osztályú árut kell előállítani. A III,-IV. osztályú i anyagból bizonyos válogatással elő tudnak állítani prima minőséget, de az egész mennyiség természetszerűen nem lehet I. osztályú. Ennek folyománya­* .... . . ....!!» Y . _ Ml ______________ _________________ ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom