1954. március 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

50

I jiHfc * V*-- ■ ............... . ......® i J -26- í a 0.08 %-os csökkenés sem fejezi ki a tanulmányi színvonal helyzetét, mert ha figyelembe veeszUk az alsó és felaő tagozatok közötti tanulmá­nyi különbséget, akkor megállapíthatjuk, hogy a felső tagozató* sokkal gyengébb a tanulmányi színvonal, sokkal magasabb a bukottak száma, azt is megállapíthatjuk, hogy az osztály statisztikája szerint is emel­v kedott a bukottak száma. Emelkedett ugyan a kitünőeké is, de a bukót­\ také is, éa ez okozza, hogy csak 0.08%-os a kiesés. Mivel a szülők igen nagy százaléka elégedetlenkedett és felvetette az osztályzat kér­dését, ezért heiyes lenne, ka az osztály erre az oktatási minisztérium figyelmét felhívná, amit tudomásom szerint már eddig is többször meg­tett. Szóbakerült a rendüség kérdése. Volt olyan szülő, aki kijavította a rendüséget, mert nem értett vele egyet, /unikor az isko­lába emiatt behívatták, nem tudták meggyőzni arról, hogy ez helyes. Illető elvtárs a honvédelmi minisztériumba oktató, és azt mondta, hogy a honvédelmi minisztérium keretében sokkal észszerűbben állapítják meg a rendüséget, - tehát az oktatási minisztérium lássa be, mert 5 nem nyugszik ebbe bele, és ezt nem magyarázza meg neki senki sem. Más területen is felmerült olyan probléma, hogy a Városi Tanáca oktatási osztálya mennyiségileg és minőségileg is fontos és az ország közoktatása szempontjából döntő dolgokat nem Jelez kellő erély- lyel az oktatási minisztériumnak. Helyesnek tartanám ezért, ha a VB állást foglalna ebben a kérdésben. ni osztályozással kapcsolatban foglalkoztatja még a szülő­ket az ének, a rajz és a torna, stb. Nem lehet a szülőkkel megérttetnl, hogy ha tornából megbuktatnak egy 4-5-ös osztályzatú tanulót, aki hozzá még fel ia van mentve tornából, - ezért általános elégtelen ró lesz a rendüaóge. a gyermek továbbtanulási lapjába csak az általános tanulmányi eredmény kerül bele, az idén azonban belekerül az V. és a VI. osztályé is, - ennélfogva a gyerek úgy néz ki, mintha bukott ta­So . ■ ■■■

Next

/
Oldalképek
Tartalom