1954. március 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
39
i- 1 4 - I ■J ró okok miatt kivételeket kellett tenni egyes személyek gyermekeinél kapcsolatban. Nem tudom, vájjon Varga elvtársat kielégiti-e az, amit ezzel kapcsolatban mondtam, - de konkrétumokat is tudunk ezzel kapcsolatban mondani, még pedig sokat* Elnök: Min9nki kapott választ? /igent/ la igen, akkor megnyitom a vitát. Ki kiván hozzászólni? ró Nezvál : az oktatási osztály munkáját nagy mértékben megkönnyítette, hogy a Párt Is foglalkozott az oktatási munka módszereivel, irányvonalával, és általában azokkal a feladatokkal, amelyeket végre kell hajtanunk. Ez azt Jelent9tt9, hogy munkánkban volt olyan vezérfonal, amelynek alapján feladatainkat Jól elő tudjuk készíteni. Szükséges, hogy a Minisztertanács határozatában szereplő lskolaépüle- ^ tek visszaadása minél előbb megtörténjék, minthogy az a 85-90 tanterem, amennyivel növekszik az idén a tantermek száma, arra sem lesz elegendő, hogy az idei szükségletet kielégítse, dőt a beíratott gyermekek magas szama miatt 2.3 $-kal rosszabb lesz a helyzet ezen a téren, mint 1953- ban volt. A feladat tehát adva van, - és nem lesz könnyű annak megoldása. Mégis kézbe kell vennünk, szorgalmaznunk kell, hogy a gyakorlatban megvalósuljon, hogy még az iskolai év idője alatt történjék meg ezeknek az épületeknek a visszaadása. Nem értek egyet a kérdésemre adott válasszal, annál kevésbé, mert most, hogy a kerületeknek első Ízben volt módjukban a költségvetést elkészíteni, - több kerületben kint jártunk, és a legnagyobb hiba éppen aboan volt, hogy a költségvetés összeállításánál a takarítószemélyzetre, tisztasági szerekre, tehát a hygiénére és egyebekre a minisztérium által megszabott keretek nem terjedtek ki, - csak azokra a helyiségekre, amelyek tantoimekül szolgáltak. Ennek következtében számos kerület- ben előfordult, - igy például a IX. kerületben, ahol 25 helyiségből csak hatra adtak takarító eszközt, személyzetet, fűtőanyagot, és a rq , - . #G9P fe _____________________________________________________________________________________—------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------*--------------------------------------------