1954. február 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

68

i {- 1 1 ­Nem ia akartak áttérni közszükségleti cikkek gyártására, mrt a vállalatok • előtt ott állt az éves tervek teljesitéoének feladata. Amikor azonban r:e ­állapítjuk, hogy nem akartuk áttérni, ez nem jelenti azt, hogy teljes egé­szében elzárkóztak, mert hiszen a kormányprogramm végrehajtása során - a VB utasítása alapján - az osztályok azért tettek intézkedéseket. Volt azon­I bán elé: nagyszámú eset, amikor minden h:-on az éves tervet akarták telje­síteni. Hogy 1954-ben ez az llapot reég kedvezőtlenebb lesz, - ezt a V megállásitusunkat arra alapítjuk, h*gy több, mint ICC millió forinttal fel­emelték helyi iparunk termelési értékét. Tekintettel arra, n ,y az anyagól­lá t ás terén nem történt olyan javulás, mint amilyet vártunk, ez alátámaszt­ja azt a feltevésünket, hogy az anyagellátás 't rén a helyzet rosszabb lesz. ü köv tlc: ző kérdés az volt, hogy a j kapcsolatok megterem­tésével In t-e a hiánycikkeken segíteni. lehet. Amikor a tervosztályról összehívtuk a k reskedelom, az ipar és a .:z; v tkezetek irányítóit, már na— V ábju a teremben történt egyes hiánycikkekre vonatkozóan üzlsti kötés. Ha t eh it a kapcsolatot jobbá teszik a kereskedelem, as ipar és a szövetkezetek vezetői, akkor ennek az ered énye feltétlenül mutatkozni fog a termelésben azzal, hogy a hiánycikkek kiküszöbölése ' rén javulni fo;. a helyzet. Baranyai elvtársnak arra a kérdésére, hogy ki a felelős, - azt v; J szolom, nugy az a minisztérium felelős, amely az anyagkiutalásokat eszközli. iilöZ'V-ökre vonatkozóan nem lehet ugyanazt a megállapítást tűnni, mint a helyi iparra vonatkozóan, mert a KISZÖV-ök anyagellátása jobb, » ^ mint a tan.- esi vállalatoké. a munkafegyelem kérdésére nagy súlyt helyeztünk. Az volt a mtp illapitásunk, hogy nem elég szigorúan kezelik as igazolatlanul t-'vollé­! vők ellenőrzését és nyilvántartását. Az előző terv-időszakhoz képest talán I nein iü emelkedett az igazolatlanul távollévők száma, azonban tény, hegy azi #oiubban Ítélik meg ezt a kérdést, ós nem engedik ozépteni azokat a hi— | rakat, amelyek a vállalatoknál il; er szempontból jelentkeznek. c jv* a borravaló kérj érében nem osztom Baranyai elvtárs feltevé­seit, tt* * ■ ■■ AP rt • ■ j

Next

/
Oldalképek
Tartalom