1954. január 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
61
i szóig© Itatunk. Ezekre a határidőkre nem lehet elkészíteni ezt a munkát, különösen azért nem, - é3 ez egy másik vonatkozása a dolognak - mert még mindig sok az értekezlet a Városi Tanácsnál, sőt nem ritka az egész napos értekezlet. Vpnnak olyan osztályaink, mint például a kereskede1 mi osztály, - amelynek begyűjtési és mezőgazdasági csoportba is van - és előfordul, ho y mind a három fővárosi osztály egy ós ugyanazon napon és egyidőben hivja be az embereket. Nera kell más, v * mint az, hogy egy ember beteg legyen, - és az osztály üresen marad. Az is előfordul, hogy a városi osztály tudta nélkül a minisztérium is behivja az embereket, - sőt két napra hivja be. Mindez neiieziti ezeket a munkákat. dzeretném még megemlíteni, hogy a titkosság koordinálását is biztosítani kellene, és meg kellene határozni, hogy mi legyen ' ött az, ami tényle; titkos, a Városi Tanács VB osztálya kikáld/olyan titkos rend eletet, amely a sajtóban is megjelent, _ mint például a tüzelő-előleg. A sok rendelet a kerületekben azt jelenti, hogy egy-egy osztály kap például valamilyen gazdasági kérdésben egy rendeletet. A gyakorlatban ez úgy történik, hogy a minisztérium lead egy rendeletet, amit a városi osztály esetlec a helyi viszonyoknak megfelelően móiosit, azután eset le# még valamit a kerületi oazt-'ly is módosít az adottad, oknak megfelelően, - de általában az szokott történni, \ hegy ezeket a rendeleteket lemásolják, - és a kerületi osztályokon gépelnek és g <elnéc. Ahogyan az elnök oda van szorítva szobája Íróasztalához, hasonlóképen kezd kinézni a kér leti osztály is azér1, mert a tanácsi apparátus bürokrata szervvé kezd változni. Ezért a rendeletek száménak csökkentését kell biztosítanunk a felsőbb szerveknél . v> • ' 1 - % ' teá! \ __ -50- |