1954. január 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
61
... - grgggü I- 27 - j \ előirányzótt tetelek. Noha egyik tét a tekintetében sem kaptuk meg azt, amit igényeltünk, a megkapott össz gekből mégis xjusx el tudjuk látni lőiranyzott feladatainkat: jobb munka az rv zéssel és a tartalékok felkutatásával. IVÍv©tő Ük azonban t ry kérdés, még pedig az idén < lőszörí fi hiába kaptunk, vagy kapnánk bizonyos össz geket a költségv tésbcn, a x 3 ladat okát meg sem tudnánk ellátni, mert a minisztérium n,-.: biztosit ja a szükséges létszámot és béralapot. így tehát a pénznek csak egy részű hasznaihatjuk fel. Amikor a minisztériumban azt mondottuk, hogy hiszen a költse{vetésből biztosítani tudjuk a váilaxat béralapját, akkor azt felelték, hogy a költségvetés is egyik kérdés és a vállalatok t rv i a masilc kérd s. Azt mondottuk, hogy lényegében meg fog maradni \ Pénzünk, azt felelték, hogy legfeljebb visszaadjuk, -ómig tehát az MT egvfelől határozatot hozott a tanácsok pénzügyi önállóságáról, addig másfelől a gyakorlatban zt n .m v szik figyelembe. Előirányoztuk pl. hogv nz idén délután is takarítjuk az utcákat, nem fejezzük be a takarítást délután 2-1 or. A költségv tésben meg is volna rá a fedezet, a minisztérium azonban úgy a Ha >itotta meg a béralapot, ho y n e biztosíthatjuk b°löle a szükséges létszámot, ha .a minis.t'rium ne. változtatja m g álláspotnj át. \ Több parkőrt alkalmazását is lőirányoztuk, de csak 40 parkőrt tudunk beállítani, a tavalyi 50-n 1 ?s az lő rányzokt 110-z x sz ©b n. Ezz 1 a Problémával most találkozunk lóször. A VB segítséget k r.iiik aoban a tekintetben, hogv a minisztérium terveit a város költscgv t ;sev 1 hangoljak ossz és a város köxtségv tése szabja meg a feladatokat. v Gálhidi elvtárs felhozta, hogy a k rül. tű nem tudják el1 nőrizni a költse rek f”lhosznáiá3át. A számláknak egy bizonyos automa.-, Qf , '.mm 4