1953. november 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

121

1 Postát Csatlakozom Kopácsi elvtárshoz. Ha mégis szó­vá akarok tenni, egy-két kérdést, azt azért teszem, mert szükségesnek tartom. Amit Drexler elvtárs elmondott, az az Egészségügyi minisz­térium nagy segítő készségéről tesz tanulságot, és arrál, hogy elimseri a tanácsnak, mint gazdának a Jogkörét, és nem kívánnak abba beleavatkoz­ni, - aminthogy nem is avatkoztak bele. A volt Pajor-szanatórium épületének felhasználására vonat­kozóan a Központi Vezetőség titkársága mondotta ki a határozatot, hogy erre kell felhasználni, - a többire vonatkozóan pedig mi teszünk Ja­vaslatot. Igaz, hogy az egészségügyi ÁB Ülés'n ezt a kérdést nem lehe­tett megtárgyalni, mert nem volt rá idő. Az is igaz, hogy az egészség- ügyi ÁB már régen foglalkozott ezzel a kérdéssel. Ne vegye el az egész­ségügyi ÁB kedvét a további raunkátél, ha meg kell mondanom, ho.y hosszas foglalkozása nem közvetlenül ért el hatást e^ben a tekintetben, hanem a VB vezetőin keresztül, akik a megfelelő magas helyen szóvátették az állapotokat, éo ezt pontos, Jó statisztikával igazolták. Ennek hatására született meg ez a helyzet. Az egészségügyi ÁB nagy érdeme, hogy az Áü elnökének Javaslatát tette magáévá Pártunk Központi Vezetősége és ilyen értelemben hozott határozatot. Erre azért nem kell igy igényt for­málni, - ahogyan az egészségügyi ÁB, mint az osztály ellen-őrzője, mint a helyzet felmérője, mint uj utak keresője minket ie fe lvilágositott - de mi magunk is tettünk lépéseket, - éB erre a Végrehajtébizottságnak joga -van. Az épületek felhasználására tett javaslatokat egy-két éra alatt hoztuk tiesze és egy-két óra alatt beszéltük meg az egészségügyi fo minisztériummal, azonban az évek alatt szerzett tapasztalatok alapján, másrészt egy ankát alapján, amelyen résztvett az egészségügyi Ab több tagja, azonkívül egészen elsőrangú, kiváló, országos, vagy európai hirü szakembereink, - elmondták véleményüket. Résztvett az Egéazsé ügyi minisz* él J /! Cfo j • . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom