1953. november 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

321

' ^ i £ 9- 147 ­. 5* ' V a helyzet, keresnek orvoslást éo javaslatokat tesznek a helyzet meg­javítására, Nekünk kötelességünk választ adni a szülőknek az észre­vételeire, Arravonatkozéan, hogy hogyan néznek ki az uj iskolák, az ÁB elnökök tegnapi értekezletén szintén kaptunk néhány észrevételt, így Pl* észrevételeket tettek a Köbölkut-utoai iskola padléjára és kályhájára vonatkozóan. Hogyan történik majd a felelősségrevonáa,- illetve a megfelelő ellenőrzés, hogy az uj iskolák úgy épüljenek fel, hogy ne legyenek rosszabbak, mint azok, amelyeknek a megjavításáért annyit haroolunk. A napköziottbonok kérdését is többször szévátettük a VB előtt. Ez a dolgozó szülőknek életbevágóporblémáJa. Nincsen megoldva az óvédákből kikerülő gyermekek­nek az iksolánkivül való elhelyezése és foglalkoztatása. Ami h* ly rendelkezésre áll, az nevelési szempontból nem megfelelő. A szülők Jogosan tartanak igényt arra, hogy ezt a kérdést megoldjuk, - azonban ebben a “tervben nemoöak hogy semmi sincs erre előirányozva, hanem az iskolák és tantermek aránylag lassabban nivekvő létszámánl fogva rosszabbodik a helyzet, - ami teljesen tarthatatlan. MégegyBzer visszatérek az uj iskolák kérdésére. Több kerület részéről panaszok hangzottak el, hogy olyan helyen épitenek iskolákat, ami vagy azért nem felel meg, mert túl közel fisik a meglévő iskolához, vagy egészségügyi 3.empontbél nem megfe­lelő a h-ly, - pl. vegyi üzem közelében épitenek iskolát, ahol a ‘ bűz miatt tarthatatlan a helyzet. Felvetem azt a kérdés t, hogy az illetékes szervek, mielőtt megkezdik az ópktkezést, kérdezzék meg a kerületi oktatási os tályokat ée állandó bizottságokat, hogy mi a véleményük az iskolaépitésről. A lőrinci iskola kérdéséről már többször szóltam. Utalok arra, hogy amikor a lőrinci hengermű megépitette a vadonatúj, | Iz7 J —— ■■ . ■ ----------------------­I » * 4 ráVSSUb

Next

/
Oldalképek
Tartalom