1953. október 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

73

- 64 - 65 I ~*7 - | 4 ■ hágási (ígv oedig átkerült a járásbírósághoz, de hosszas keresgélés után som találtam mog azt, aki valóban foglalkoznék vele. Egyébként ninos is ki ellen folytatni a kihágási eljárást, mert a rendőrsé nem hajlandó behozni. A legjellemzőbb erre nézve a rendőrség által adott következő válasz: " Tudomásuk szerint /már nint'a BM szerint/ a kol­dusok megszűntek. Ezen túlmenőlég nincs olyan irányú rendelet, amely­nek alapján kihágási eljárást tehetnénk folyamatba koldusok ellen. A kérdést osaVie az MT tudja megoldani, akár otthonokban való eihelyezés- sel, akár munkába állítással," A kolduskérdésben tehát az a helyzet, hogy a rendesebb emberek bent maradtak az otthonokban, a notórius koldusok viszont a toloncházból az amnesztia folytán kikerültek és most koldulnak, különösebb háborít ás nélkül, iz is mutatja, hogv a kolduskérdésben rosszabbul állunk, mint amikor felszámolását megkezdtük. Dévénviné elvtársnó felvetette, hogy mi az igazgatási osztáiv hibája? Ugv tudom kifejezni, hogy az igazgatási osztály kép­telen koordinálni ezt a k'rdést: nem tudják megfogni az igazgatási osztályok ezt a kérdést sem a kerületekben, 3em(Vitt a városi tanács­nál.- ■■ i ■■■■— ■ I . ■ ....................-■........... —---------------­fc *-------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom