1953. augusztus 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

50

I í - 2 4 - ^ 4 amit nem lehett csak hibákkal éa zökenőkkel megcsinálni, - és c szovjet filmeK lejáratásával. Ezen a helytelen módszeren a népművelési miniszté­rium szigorú kritikája alapján változtattunk. A jövőben nem fogjuk meg­csinálni azt, hogy ugyanazt a szovjet filmet ismét műsorra tűzzük, abba a hibfiba pedig e. yvItalában nem fogunk esni, hogy máa elmen hozzuk ugyan— l azt a cilinet, — mert ilyen hib t és mondhatnám, aljasságot is elkövettünk. I Ha igény van arra, hogy a "Nagy hazafi" oimti filmet műsor­ra tlisz k, akkor a; Ívesen megtesszük. Népmüvei ai osztályunk meg is tud­ja mondani a budapesti ügyészségnek, hogy hol lehetne műsorra tűzni,hogy az ügyészéé vez tői megnézhessék. Azt a módszert azonban, amely sok ká”t I okozott ca amely egyszerre ártott a s ovjet filmek megbecsülésének és a fo budapesti moziknak: ne fogjuk bevezetni. Lé, két határidő raegv-'ltoztatására vonatkozóan teszek be­: jelentést. Az egyik az, hogy november nem létező 31. napjáig kellene át­alakítani ipari vállalataink profilját. Véleményem szerint erre november 30.-ig nincsen lehetőség. Ezért javasolom, íogy a VB elé profil-változta­tó tervet hozzon az ipari osztály október 35.-ig. — A mezőgazdasági osztályra vonatkozó határosat! javaslat­tal kapcsolatban pedig azt javasolom, hagy október l.-e legyen a fe ügye- ^ let átadásának határideje. Dósa : Az eivtársak közül többen felvetették a külső kerül etek ellátásának kérdését. Jelenleg ez a legközvetlenebb és legnagyobb feladatunk, amelynek a megoldása igen nehéz, A külső kerületek ellátásában | több nehézség merült fel. Ilyen elsősorban a hálózatfejlesztés. Régi, el­maradt hálóza’ttal rendelkezünk a külső kerületekben. Egy további sk ne- I hézség az áruellátás, a hálózatfejlesztés kérdését részbe sikerült meg­oldani, azonban még nem megfelelőek azok a helyiségek, amelyek a Külső ke­rületekben vannak. Ezért az elkövetkező Időben komoly feladatunk a külső hálózat megerősítése. Ami az áruellátás kérdését illeti, az utolsó két héten fel révizsgáltuk a külső kerületek ellátását, és ennek ala ján elmonBha­; So I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom