1953. augusztus 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

48

J 4 I Gálhidi elvtárs szóvátette, hogy a Temetkezési Vállalat lemaradása, azzal a nagy munkával kapcsolatban, amelyet most végez, nem indokolt* Az exhumálási munkák későn indultak meg, - junius hé folyamán csak aze lőkészitő munkák indultak meg, anyaghiány miatt. Az eredmény tehát a III. negyedévben fog mutatkozni, - azonban nemlett volna reális. ha ' Hogy X^SKXkkBXfxXBttUSX a Temetkezési Vállalat az eredeti tervét telje­sítette vo'na túl, - hanem az exhumálási munka arányában megemeltük a Temetkezési Vállalat .háromnegyedévi tervét. Tehát kiugrás formájában a III. negyedévben sem fog mutatkozni. Felmer'lt a budapesti gyógyforrások kérdése is. Valóban, a gyógyforrások kihasználására ne n történt elegendő ont ízkedés a felsza- fo badulás óta. Bár a helyre'llitás munkája hatalmas volt, - hiszen a fürdők nagyrésze romokban Hevert - azonban az igények megnövekedése túlhaladta azt a Tevékenységet, amely ezen a téren történt. Uj fürdőket azonban nem építettünk, sőt ma is az a helyzet, hogy sok gyógyfordünk nem tudja a teljes kapacitását kihasználni, - például a Császár-fürdő - mert nincsen teljes mértékben helyreállítva. De itt van a 48 káddal rendelkezhető margitszigeti fürdő, amely a üztálin-hid megépítése óta egyformán megköze­i -­üthető a III. és XIII. kerület dolgozói részéről, de idegenforgalmi szem­^ pontból is fontos volna. Fi xstxxkfö azt kértük, hogy a margitszigeti für­dő helyreállítási munkái már 1953-ban kezdődjenek meg, úgy látszik azon­ban, hogy erre a munkára csak 1954-ben fog sor kerülni. Az éjjeli szanatórium kérdésének megoldása az egészség­ügyi osztály feladatai közé tartozik. Pesta: Alapi elvtárs figyelemremélté módon felve­tett néhány kérdést. Az egyik az éjjeli szanatórium kérdése. Kétségte­len, hogy mi a fürdőinket nem jól használjuk ki. Ezért valóban el kelle­ne gondolkozni azon, hogy kapitalista módszerek helyett itt ia üyekez- z nk szocialista módszereket bevezetni. 8ikondán volt egy gyógyfürdő, amely nem volt kihasználva az év minden szakában. Ügyesen megcsinálták azt, hogy ez a fürdő a bányászok részére éjjeli szanatóriumul szolgál­jon. Nálunk van egy sere? fürdő, amelyeket úgy használunk ki, hogy aki ! T ­______ J W1 I I .L.-IM.— M..I —-22­; • ■ as - - -

Next

/
Oldalképek
Tartalom