1953. augusztus 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

96

A 200 autóbuszt befogadó garázs építésére vonatkozó igényit reális. Hogv azonban ebből mi készülhet el 1954-beny azt most nem lehet meg­mondani. Az igényt azonban fenn kell tartani. A Hámán Kató-utoai vá­gányok közéorehelyezésóvel még tudnék várni: sokkal fontosabb volna a Soroksárl-uti vágányhálózat kicserélése. Ez persze osak az én vé­leményem* Vigyázzunk persze, mert a lehetőségek most is végesek. Nem tudom, hogv a földalatti építésének lassításával mekkora összeg sza­* • b«dul fel évente. A felszabaduló összeget niylván nem csak Budapest közlekedésének fejlesztésére kívánja fordítani a minisztérium és ne­künk sem szabad osak sovén budapesti szemoontbólnézni a dolgokat* ^ De ami jogos, az jogos: a gyorsírói jegyzőkönyvben benne van, hogy Csongrádi elvtárs a KPM részéről azt mondotta, hogy ezek az igények jogosak. Ha Jogosak, akkor ragaszkodunk hozzájuk. , Csongrádi: Jogosak. E 1 n ö k: Ez a KP1I álláspontja. Ezeknek az igényeknek a megvalósításéhoz a pártbizottság segítségét is kérjük. KoDta elx- térs ti is segítsetek, mert van még sok rejtett tartalék. Javasolom a VB-nek. hogy igy fogadja el az előterjesz­tést. /Ilelyeslé s./ V tt Most oedlg szünetet tartunk. /11.15 óra,/ * • V ' I 36- 64 -65. j 4 MT

Next

/
Oldalképek
Tartalom