1953. július 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

169

i a DISZ szervezetek ezen a területen is több támogatást nyújtsanak a fi ataI ok r részér e. IV., A nők és fiatalkorúak helyzetével a tanácsi osztályok és Igazgató­sa go k egymástól függetlenül, átfogó irányítás nélkül foglalkoznak. A nők és fiatalkorúak védelméről szóló Párt és Kormányhatározatokat az egyes osztályok és igazgatóságok az irányításuk alá tartozó vállalatok náI végrehajtatják és ezek végrehajtását többé kevésbbé ellenőrzik. Hiba azonson az, hogy a VB, apparátusán belül ezt az igen fontos mun­katerületet eddig még senki nem fogta össze és elvileg nem irányítja, dokkal nagyobb eredményeket érhetünk el mind a szakmai továbbképzés, mind az anyák védelme területén, sto., ha az egyes osztályok és Igaz­gatóságok munkáját a nők és fiatalk,:uak védelmének fokozottabb biz­tosítása érdekében a munkaügyi csoport megfelelőképpen egybchar.yo I j a. Határozati javaslatok. A Végrehnjíóbizottság utasítja i vállalatokat üzemeltető osztályok és Igazgatóságok vezetőit! './ a,/ Az 1953. II. félévben ellenőrizzék az irányításuk alá tartozó vál­lalatoknál a Minisztertanács anya- és gyermekvédelem tóvábbfejI esz tésérői szóló 1004/1953,sz, határozatának betartását, különös te­kintettel a nők egészségére ártalmas munkakörök területén. Határidős folyamatos. b#/ Az Irányításuk alá tartozó vállalatoknál az 1953.-1954. tanévre doigoztassanqk ki munkatervet a nők fokozottabb szakmai tovább­képzésére. HatórIdOg_ 19530 augusztus 31. »:„/ Vizsgálják meg, hogy azoknál a vállalatoknál, ahol ^ az egy műszak­ban dolgozó nők száma &.25%, oá meghaladja, klsbö|cs5de van-e?fohoi nincs, a k i s bu i csődét legkésőbb 1954, május 31.-ig n?eg két I épí­teni. Meg kell vizsgálni, nincs-e élhetőség több vállala"t részére közös bölcsődéi: létesíteni. Határidős 1954# május 3í. Felelősek! A vállalatokat üzern.-.- ............ tető osztályok és Igaz­gatóságok vezetői. d ' Merjék fel milyen összegű beruházás szükséges öltöző és mosdó Ic- ; tcsitésére, azokná* a vállalatoknál, ahol a nők részére külön öltöző és mosdó ne.n ál! rendelkezésre. Az 1954. évi beruházási tervek elbírálásánál ezeket a szükségleteket a lehető legnagyobb mértékben elégítsék ki. Határidő': 1953^ augusztus 15. Felelősek: A vállalatokat üzemel­’ “ tető osztályok, igazgató eágok vezetői és a tervosztály vezetője. AJ to : ______________

Next

/
Oldalképek
Tartalom