1953. június 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
27
teiÜV I A Közlekedédi Igazgatóság a Móricz Zsigmond-körtér rend zését, a Soroksári-ut kiszélesítését és az ottani vágányok át- h<=ivezés^t, amire a nuxt évben a végrehajtóbizottság határozatot ho- l zott. hitel- és anyasríedezet hiányában nem hajthatta végre. Ugyancsak I lmaradt a Budafok-fo rgaImi-te tó pen a végáxlomás építése hasonló okból. Itt ideiglenesen kitérő-vágányt létesítettek. Az ioari osztály a tervosztállyal egyetértésben #.j járt az Országos Tervhivatalnál és a Helyi Ioar Minisztériumánál az éves tervkeretszámok ügyéb-n. a minisztertanács augusztusban tárgyaljé majd az 1953.évi módosított rvszámokat. A második és harmadik to negyedévi módosított t rvkeretszámokat az i oari osztály : -kap'a. I í tízeket szétbontotta ioa.rágak, trösztök -s vállaxatok szerint, zek a keretszám k a szolgáltató iparra vonatkozók kivételével reálisak / A szolgáltató ioar tervszámainak módosítása tárgyában felt r. sztést intéztünk a beÍvi ioar minisztériumához. Kijárt az ioari osztály a tervosztállyal egyetértésben annak érdekében is, hogv az évközben megalakult került ti kézmüioari és vegy sioari javitó vállaxatok a legrövidebb időn belül tervkeretszámokat kapjanak. A főhatóság elvi döntését rövid idő múlva megkapjuk. A HÍM intézkedésére orszá-os keretszá.-j.ial még mm rendelkező. csa • pénzű yi tervvel biró vállalatok tervszámainak kialakit ága olvamatban van. Az ipari osztáiv felvette a kapcsolatot a ksresked delni osztállyal annak érdekében, hogv a kereskedelmi osztály dilit- I sa Hsssp azoknak a cikkeknek jegyzékét, amelyeket a helyi ipari vállalatokkal 03 a kisipari szövetkezetekkel célsz ü gyártani. Az ipa- v ri osztáiv vállalatai mérlegelték a jegyzékbe n közölt cikkek gyártási lehetőségeit és határidőfj belül közölt 'v azok gyártásának me "te , . | ^ » 'ésm-n/t-üi ■ ■■Rp L ___________________________ —____—srt---------------------