1953. május 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
47
- 24 -■ í 4 I Szükséges ez azért is, mert az első turnusba még csak elmennek valahogyan a tanulók, de a, nem megfelelő helyekről azután olyan levelek jönnek, amelyeknek aiapjan azután nem akarnak a többiek elmenni, - meg szökések is történnek. Szóval a második turnusban ez komoly bonyodalmakat, okoz. Ami a propagandát illeti: az iskolákon belül folyik nroDaganda és ma már az itekolák nagyrésze tudja, hogy hová mennek a gyerekek, hová kell mozgósítani. Ahogyan látom elsősorban a mező- gazdasági munkára mozgósítanak. De ide mennek a legkevesbbé szívesen. Inkább csak ugv mennek, ha öntudatukra hivatkoznak: ezáltal tudják meggyőzni a gyerekeket arról, hogy feltétlenül szükséges ez a közösségi munka. Ugv gondolom azonban, hogy a propaganda érdekében a nagyobb lehetőségeket is jó vulna i énybe venni, tehát az Esti Budapestben és a Szabad Ifjúságban is rendszeresen foglalkozni » ezzel a kérdéssel. A választások után rendszeresen meg lehetne szó La Itatni gyerekeket, - olyanokat is, akik tavaly jó helyeken voltak, és ott örömmel, jól végezték munkájukat, tíz is egyik mód volna annak elérésére, hogv a tanuióflxtalság minél nagyobb kedvvel ©.ve-, gyen részt a nyári munkában, az iskolai faxiujsápokon is foglalkozhatnának ezzel a kérdéssel azok a tanulók, akik szivesen mennek mezőgazdasági munkára. Itt van azután a póthitel kérdése, nzt mondja a ■% jelentés, hogy tervünket csak akkor teljesíthetjük, ha a 10.000 tanuló ellátására a fedezetet megkapjuk. Tavaly t.i. csak 5.000 tanulót vontuk bele ebbe az akcióba, most pedig 10.OOO-ről van szó. ; Nagyo ' gyorsan rendeződnie kell a póthiteinek, az a kérésünk, hogy a VB foglalkozzék a oóthitel kérdésével. Dévény iné: A mi megállapításunk is az, hogv az oktatási osztály az idén tényleg sovkax többet és sokkai , joboran fogla Ikozot.t • zzol a kérdéssé 1, ilibak is vannak persze és /) J fc * ______________