1953. április 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

40

i azokat hozni - másrészt 0 kerületekre vonatkozó konkrét eseteket, amelyeket az elvtársaktól megkaptunk, kik'ildtük a különböző kerü­letekbe, - azonban instruktoraink nem ellenőrizték kellőképen azt, hogy a kerületek az erre vonatkozó utasításokat ténylegesen végrehajt- « ják-e és a nekik megküldött anyagot felhasználják-e. Egyik-másik terü­leten szovátették, illetve jelentették, hogy beszámolnak a társadalmi tulajdon védelméről, az általunk megkapott szempontok alapján, -* amely kerületek azonban ezt nem jelentették, ott nem néztük meg, hogy miért nem foglalkoznak vele. Tehát egyezik a véleményünk abban a tekintetben, hogy a kerületek nem a jelentőségének megfelelően foglalkoztak ezzel a kérdéssel, helyesebben; igen sok kerület ezzel a problémával egyál­talában nem foglalkozott. Ezért feltétlenül szükséges, hogy az elkö­vetkező tanácstagi beszámolók előtt jó előre megkapjuk a konkrét anyagot, tehát már az indulásnál, amikor a tanácstagok beszédvázlatá­nak Összeül!itása megtörténik, hogy ezek a szempontok érv nyesülhesse­nek a beszámolókban. Tekintettel azonban a kérdés fontosságára , javasolom,-s. hogy ne várjuk meg azt az időpontot, amikor a következő tanácstagi be­számolókat megszervezzük, - októberben, vagy novemberben - hanem éppen azért, mert ez igen fontos kérdés és íanácstagjainaknak köbben is kell, ho y legyen kapcsolatuk a lakóssággal, és szükséges, hogy általános felvilágosi tó munkát végezzenek a tanács és sa.át maguk munká járói,- tekintettel továbbá arra, hogy a tanácstagoknak kötelessége és fel­adata a szocialista törvényesség betartása és tiszteletbentartása terii- letán felvilágosító munkát végezni, - azért szükséges, hog rendszere­sen, mondjuk kóthetenkint megkapjuk az ügyésztől az anyagot, hogy azt a k<-r"leti végrehajtóbizottságokon keresztül , a tanácstagi megbeszé­lések, az ÁJB elnöki értekezletek, vagy Áráfc-értekezl etek, és tanácstagok \^(\ rendelkezésére tudjuk bocsátani, hogy amikor a tanácstagok felkresik a tanácstagot, akkor ezekről a kérdésekről tájékozva legyenek és tud­* - 14 ­mr

Next

/
Oldalképek
Tartalom