1953. április 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

108

I I •fc Ez igen nagy feladat volt, de mégis tudtuk teljesíteni, - és ezt an .ak * az egészséges versenyszellemnek köszönhetjük, amely kerületühhben ki­alakult, Egyrészt a tanács hivatali apparátusának osztályai között, másrészt a tanácstagok között indult meg ez a verseny. Az apparátuson belül azt a gyakrolatot követtük, hogy egy-egy osztály patronált a kerületünkben egy-e; y politikai körzetet, ami nagyon jé volt, mert igy egy-egy osztály dolgozói felelősek voltak zaillető körzet munkájának irányításáért és szívügyüknek tekintették, hogy felaján­' ■ . ' f. ■ lásukat telj-siteni tudják. A versenyhez az is hozzájárult, hogy cél­jutalmakat tűztünk ki azok számára, akik a tervteljesitésben első- helyezettek voltak. Ilyenformán felajánlásunkat túlteljesítettek és a kerület 34 $-át mozgósítottuk. Még mindig hiányosság, hogy az üzemi dolgozók nem fcesznnk részt a beszámolókon olyan százalékban, mint ahogyan kellene. Az üzemi beszámolókat sem tudtuk megszervezni, minthogy két héttel ezelőtt fejeződtek be a tanácstagi beazámólók. A feladatunk, hogy egyróézt azokat a javaslatokat elintézzük, amelyek a lakók részér"! to beérkeztek, másrészt megadjuk a válaszokat. Már most gondolunk azonban az őszi beszámolókra, amelyeknek sorú nem akarunk visszaesni. Az a kérésünk a Végrehajtóbizott sághoz, hogy amennyire most előre n ztuk a tavaszi beszámolókat kb. 6 \ héttel, ugyanúgy az őszi beszámolókat is előbb' tarthassuk meg, még­pedig szemptemberben és októberben. Tudniillnik nagy probléma a helyi­ségek megközelitése, és igy az utak rosszasága, valamint a kedvezőt- rá lbn időjárás miatt esetleg várható, hogy a megjelenések számában visz­szaesés következik be. Ila nem ütközik nagy nehézségbe, úgy kérjük, ho y az őszi beszámolókat előbbre lehessen hozni , hogy azt a nivót, amelyet a megjelentek száma és a beszámolók minősége terén elértünk, az őézi beszámolók során is megtarthassuk t B o z s i k: Nem tartom szerencsésnek, hogy a- 86 _ [» K*

Next

/
Oldalképek
Tartalom