1953. április 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
11
~ ! i Ennek következtében a -Il.n.é. keretszámok a.feszítést továbbra is tartalmazzák és az érdekelt vállalatok működésében, valamint pénzgazdálkodásuk vonalán ujabb nehézségeket okoznak, különösen, ha a pénzügyminisz- tórium*fönntartja azt az utasítását, amely szerint a betervezett nyereséget feltétlenül el kell vonni. Döntő módon jelentkezik ez a kérdés a Jcözlekedési szakmában, ahol a Villamosvasút részére a szükséges forgalmi létszám nincs biztosítva, de ezenfelül a kocsik leromlott állapota io fokozottabb mértékben gátolja a közlekedés zavartalan lebonyolítását. Csak példaként említjük, hogy a rendkívül nagymértékben elhasználódott pályák szükséges felújítása érdekében a vállalatnak 2500 tonna sinanyag- ra lenne szüksége, mellyel szemben csak mintegy 500 tonnát tud megkapni. A pályák- ós a jármüvek állapota már életveszéllyel fenyeget és a kocsi- fordulókat is nagymértékben csökkenti, ami további túlzsúfoltságot és en- to nek következményeképpen bevételi kiesést is eredményez. A tervfelülvizsgálat munkáját megnehezítette az a körülmény, hogy a középfokú gazdasági irányitő szervék tervjavaslataikat szakmai szinten készítették cl. Ezáltal az egres szakmákhoz tartozó vállalatok tervezésére vonatkozó közelebbi adatok csak kismértékben állottak rendelkezésre. Pedig nem közömbös, hogy szakmán belül az egres vállalatok működése kielé- gitő-e, még akkor sem, ha a szakma globálisan fejlődést mutat. A Belkereskedelmi Minisztérium az előirt határidőre az áruforgalmi keretszámokat biztosítani nem tudta, s ezáltal a vállalatok terveinek tárgyalása az előirt határidőn túl volt csak lebonyolítható, az összesítések pedig emiatt a késő esti órákig tartó munkával voltak cs'k* teljesit- tohetők. A tervtárgy alásokon - mivel a rövid határidő miatt több párhuzamos tárgyalást kell? tt tartani - az Ipari osztály megfelelő számú pénzügyi e~ lőadó hiánya miatt nem minden tervtár^ a.láson vett részt, sőt a kerületi tanácsok közvetlen felügyelete alá tartozó vállaló tokra vonatkozóan a kerületi ipari osztályok előadóit bizta meg a tárgyalásokon való részvétellel. Ez természetesen maga után vonta azt, hogy a vállalatok irányításában még nem eléggé járatos előadók a felmerülő .kérdésekben nem minden esetbgn tudtak állástí'oglalni, ami megnehezítette a tárgyalások* t. a. hitelszükséglet biztosítására a szakmai irányító szervek a várható szükséglet alapján hiteligénylést készítettek, amit a pénzügyi osztály . összesítve, a Magyar Nemzeti Banknak küldött meg. Éhben 523 millió l>’t hitelkeretet igényeltünk vállalataink részére, amit a M.N.B. azonban / j .csak 505 millió Ft összegben fogadott cl. A hiteltervezés jelenlegi uj rendszerének hiányossága, hogy a Tanács globális hitelkereteit a Bank a szaktárcákkal történő tárgyalás alapján a VB illetékes osztályainak meghallgatása nélkül - állapítja meg. Ennek — / — ——- 3 • __ _______________