1953. január 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
35
* mm * ■*■* -**ass## és a minisztérium részéről Sebes elvtárs, felvetődött, hogy addig is, amig majd megtaláljuk azt a szervet, amely majd ezt az Irodát létrehozza, állítsunk fel egy 4 főből álló Irodát, amely az illetékes szervekkel kapcsolatot tartva., megjavítja a műsorokat. Elismerik az elvtársak, hogy nagyon sokszor nem a műsorban van a hiba, hiszen azt ők engedélyezték. Ismétlem, hogy minden egyes műsor és magánszém engedélyezve van. Rajta van valamelyik tanausi osztály bélyegzője. Mert az a kerületi tanács engedélyezi, amelyben az illető üzem működik. * Szóval igy alakult meg az Iroda. Lehet róla beszélni, hogy két hónap alatt nem tudta jól betölteni feladatát. Nyilván a 4 fő is kevés volt hozzá. Ami pedig az Iroda összetételét i.leti: az Iroda vezetőjét a népművelési minisztérium küldte ki. Nem tudom, hová fordulhattunk volna illetékesebb szervhez az Iroda vezetőjének kijelölése ügyében, mint a népművelési minisztériumhoz. És ha a népművelési rainÍ3Z# térium éppen ezt az elvtársat küldte ki, akkor előzőleg nyilván megvizsgálta ezt a kérdést. Egyébként ne ringassuk magunkat ábrándokban az Irodával kapcsolatban: ettől még nem fognak egyszerre megváltozni a dolgok. Ezek a művészek tele vannak kapitalista maradanányokkal és noha az -^rodát felállítjuk, nagyon sok beköpést fognak még alkalmazni. Lehet fegyelmi rendszabályokat hozni, lehet, hogy az Iroda ellenőrei egyes eseteket fel tudnak fedni é3 büntetéseket tudnak kiszabni, amihez a vendéglátóipari üzemeknek ed dig nem volt joguk, mert szerződéses alkalmi művészekkel szemben fegv-lmi jogkörük nem volt. De az Iroda ügyrendjébe bele keil venni, hogy az Iroda fegyelmi jogköre száz százalékig érvényesüljön. De nevelésről is van itt szó és művészeti területen nyilván nem a Vendéglátóipari Igazgatóságnak kell nevelnie. Felteszem a kérdést, hogy mit tett ezekkel az észrevételekkel kapcsolatban a szakszervezet? Hogyan igyekezett átnevelni a dolgozókat? Nem a rep- ---------- . _ _- _ — . az I _ * - 12 - 2