1952. december 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
266
£66 í A számtannál, a történelemnél és a földrajznál is azokból az élettapasztalatokból kell kiindulni, amelyekkel az esti tanfol amokra járó dől ozók rendelkeznek. Éppen ezért másképen kell Írni a gyermekek és másképen a felnőttek számára. Ha nem ez volna a hely zet, a.kKor ugyanazokat a/napilapokat olvastatnánk a felnőttekkel, « mint a gyermekekkel, és nem lennének kül n fcfjusáyi lapok őr folyóiratok. Éppen ezért úgy gondolom, hogy ebben a részében revízió alá kelleni venni a jelentést, és fel kellene ivni az oktatási osztályt, hogy mégegyszer vizsgálja meg ezt a kérdést és tegyen megfelelő időben javaslatot, hogy lehetne-e - és mikor lehetne - ilyen tankönyveket Íratni, annyival is inkább, mert itt is alapvető szempont, hogy kevesebb a foglalkozási idő, és ennek megfelelően kell a tankönyveket is megcsinálni. Ezeket akartam megjegyzésképen a jelentéshez hozzáfűzni, és ennek föl mányaképen a határozati javaslatokat a kivetkezőkkel kívánom kiegészíteni. Az 1./ ponttal kapcsolatban fed kellene hivni az oktatási állandóbizottság figyelmét, hogy az is foglalkozzék - súlyának megfelelően - ezzel a kérdéssel és alakítsa me; most már a legrövidebb időn belül az erre v natkozó albizottságot. ~N A határozati javaslat 3./ pontjával kapcsolatban javasolom kiegészítésképen felvenni, hogy a pedagógus-továbbképzésben ezt egyik kérdésnek kell tekinteni, - és hogy vizsgálják meg a tankönyv-kérdést, és erre vonatkozóan megfelelő időn belül a Végrehajtóbizottságnak tegyenek javaslatot. K o ó s : Bár a jelentés érinti a JSOT-tal való kapcsolat kérdését, a ónban szeretném, ha ezt erőteljesebben húzná alá a Végreiis jtóbi. ottsúg. Bár van javaslat arra nezve, rogy k .rületenkint elsősorban a funkcionáriusok, a vállalatv ;z tők, igazgatók és személyzeti előadók tudató; itsák széles körben címek a kérdésnek szükségességét, - azonban ezt egyedül a dolgozók iskolai albizottság^ elvégezni képtelen. Ebben se itsuget kell nyújtania a k r : ti á. t— bizottságnak, a 3Z0T-nak és a helyi szakszervezeti sz.rveknek, a- - -------------------